Visszatért a Honda HR-V
Új modellel bővült a crossover szegmens, mindent tudunk az új Honda HR-V-ről
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Honda idén már harmadik autóját mutatja be az új HR-V személyében, amely a crossover kategórián belül jó eséllyel száll harcba a versenytársakkal. Mutatjuk a részleteket.
Sportos külsejével, dinamikus vonalaival és kupésan lejtő tetővonalával elsősorban a fiatalabb generációkat célozza második generációs HR-V crossoverével a Honda
Közel 10 év kihagyás után tér vissza a Honda HR-V, amely 1999-ben mutatkozott be. Az első generációs modellt 2006-ig gyártották, ezt követően pedig hosszú szünet következett a modell történetében. A japán mérnökök nemrégiben úgy gondolták, hogy a megváltozott piaci viszonyok miatt jó lesz ismét ceruzát ragadni és megtervezni a crossover újabb változatát. 9 év pihenő után újult erővel robban be a piacra a HR-V, amely komoly teret kíván magának hódítani a szegmensben.
A külsőt dinamikus és erőteljes vonalak uralják, a sportos kinézethez a kupésan lejtő tetővonal is hozzájárul. A gondosan megtervezett formának köszönhetően az autó kategóriájának legjobb aerodinamikai értékét hozza. Az alacsony légellenállás és az alsó burkolatok kedvező üzemanyag-fogyasztást eredményeznek. A beltérben a Mágikus Ülésrendszer sokoldalú variálhatóságot ad az utastérnek, emellett pedig kellő hely áll rendelkezésre az utasoknak és a csomagoknak egyaránt. Utóbbiaknak alapesetben 470 literes csomagtér áll rendelkezésre, amely a hátsó ülések ledöntésével 1533 literig bővíthető.
Belül a tágas térkínálat mellett érintésérzékeny gombokkal ellátott klíma várja az utasokat. Bőr kárpit csak a legmagasabb felszereltségi szinthez jár
Hosszúság (mm) | Szélesség (mm) | Magasság (mm) | Tengelytáv (mm) | Csomagtér (liter) |
4294 | 2019 | 1605 | 2610 | 470-1533 |
A különböző funkciók kezeléséről a 2015-ös CR-V-ben bemutatott Andorid alapú, érintőképernyős Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszer gondoskodik, ami alatt a klíma kezelőszervei helyezkednek el. Utóbbiakat szintén érintésérzékeny gombokkal kezelhetjük. Az infotainment rendszer képes MirrorLink, WiFi, Bluetooth, HDMI és USB kapcsolatot kiépíteni az okostelefonokkal és egyéb multimédia-eszközökkel, ezzel lehetőség van arra, hogy az autó központi kijelzőjén jelenítsük meg a telefonunk képernyőjét. A navigációról a Garmin szoftvere gondoskodik, amely a legmagasabb felszereltségi szinthez alapból jár, a többinél pedig extraként rendelhetjük.
Az Android alapú érintőképernyős infotainment rendszer MirrorLink funkciója lehetővé teszi, hogy a központi kijelzőre klónozzuk okostelefonunk képernyőjét
A motorpalettát illetően mindössze két lehetőség közül választhatunk. A benzines pártiak 1,5 literes, 130 lóerős szívó blokkal, a dízelrajongók pedig 1,6 literes 120 lóerős turbóssal rendelhetik az autót. Előbbi nyomatéka 155 Nm, amely az autó tömegéhez és frontfelületéhez mérten nem nagy érték. Aki a dinamikusabb haladást részesíti előnyben, annak mindenképpen érdemes lesz a 300 Nm-rel bíró dízelt rendelni, amely vegyes fogyasztásban 4,0 l/100 km átlagot ígér. Váltók szempontjából alapesetben mindkét motorhoz hatfokozatú kézi társul, míg a benzineshez rendelhetünk fokozatmentes CVT-t is. Meghajtás szempontjából csak elsőkerékhajtású modell érhető el.
Motor | 1.5 i-VTEC (130 LE) |
1.6 i-DTEC (120 LE) |
Emissziós norma | Euro 6 | |
Hengerűrtartalom [cm3] | 1498 | 1597 |
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |
Váltófajta/-fokozat | kézi/6 vagy CVT | kézi/6 |
Teljesítmény [LE (1/min)] |
130 (6600) | 120 (4000) |
Nyomaték [Nm (1/min)] | 155 (4600) | 300 (2000) |
Végsebesség [km/h] | 192 | 192 |
Gyorsulás 0-100 km/h |
10,7 | 10,1 |
Fogyasztás vegyes [l/100 km] | 5,6 | 4,0 |
CO2-kibocsátás [g/km] | 130 | 104 |
Saját tömeg [kg] | 1241-1313 | 1324-1404 |
A mai kor elvárásainak megfelelően a HR-V-ben is számos vezetést támogató rendszer segíti a biztonságos és balesetmentes közlekedést. A kis sebességű ütközések elkerülése érdekében az autó minden felszereltségi szintje megkapja az aktív városi fékrendszert. A fejlett vezetéstámogató rendszer öt aktív menetbiztonsági eszközt foglal magában, melyek a következők: frontális ütközésre figyelmeztető rendszer, közúti jelzőtábla felismerő rendszer, intelligens sebességhatároló, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, automatikus távolsági fényszóró asszisztens.
Nemcsak a beltér, a csomagtér is méretes helyet kínál. Alapesetben 470 literes, amely a hátsó üléssor ledöntésével 1533 literre bővíthető
Felszereltségi szintek tekintetében három választási lehetőség kínálkozik. Már az alap Comfort változat is magába foglalja az automatikus klímát, a tempomatot és az sötétedésre automatikusan felkapcsolódó fényszórókat. Az eggyel magasabb Elegance kivitel ezen felül tartalmazza az esőérzékelős ablaktörlőt, az első és hátsó parkolóradart, a hathangszórós audiorendszert és a Smart Touch névre keresztelt érintőképernyős kijelzővel ellátott kétzónás klímát. A kínálat csúcsán az Executive kivitel áll, amely már bőrkárpitot, kulcs nélküli nyitást és indítást, tolatókamerát, panoráma üvegtetőt és 17 colos felniket kínál.
Comfort | Elegance | Executive | |
1.5 i-VTEC | 5 499 000 Ft | 5 999 000 Ft | 6 899 000 Ft |
1.5 i-VTEC (CVT váltó) | 6 299 000 Ft | 7 199 000 Ft | |
1.6 i-DTEC | 6 199 000 Ft | 6 699 000 Ft | 7 599 000 Ft |
A HR-V alapára 5,499 millió forintról indul. A dízel felára 700 ezer forint, míg a benzines modellnél a CVT váltó 300 ezer forintért érhető el. Ebben a szegmensben ezek az árcédulák abszolút versenyképesnek bizonyulnak, kíváncsian várjuk az első találkozást és tesztet, hogy a valóságban mire lesz képes a második generációs HR-V. Az autó idén ősszel érkezik a márkakereskedésekbe.
A Honda CR-V a ma divatos crossover szegmensben kíván borsot törni a versenytársak orra alá. A felszereltségi csomagokat és az árakat elnézve őszi megjelenését követően komolyan kell majd vele számolni
Blokkolnám!