Vitara-verő MG, száguldó Dacia, üzemanyaghiány: íme a hét hírei!

Ismét összegyűjtöttük a hét legfontosabb híreit, hogy biztosan ne maradj le semmiről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Véget ért a november, ám érdekes hírekből a tél első napjaiban sem szenvedtünk hiányt. Mutatjuk, mitől volt hangos az elmúlt hét az autósvilágban!

Már szinte szokássá vált, hogy az üzemanyagárakkal kezdünk, amelyek folytatták az erőteljes zuhanást. Először szerdán csökkentek a piaci árak, a benzin esetében bruttó 11 forinttal, míg a gázolaj esetében bruttó 13 forinttal. Pénteken is mérséklődött a helyzet a kutakon, ekkor a benzin beszerzési ára bruttó 10 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 11 forinttal csökkent.
Hirdetés
Természetesen ez a hatósági áron tankolókat továbbra sem érinti, ám ahogy arról is beszámoltunk, januárban csak bizonyos feltételek mellett fogja tudni fenntartani az ársapkát a kormányzat. Ezzel kapcsolatban további információkat ide kattintva olvashatsz. Egyes kutakon azonban történt más is az üzemanyagokkal, méghozzá a legrosszabb, ami történhet: elfogytak, mivel a MOL nemrég a hatósági árak hatásaira, illetve a Barátság-kőolajvezeték körüli problémákra hivatkozva megszüntette a hazai töltőállomások körülbelül negyedének a nagykereskedelmi ellátását. Ezzel kapcsolatos megoldási lehetőségekről is írtunk, méghozzá ebben a cikkünkben. A Toyota az üzemanyagokkal kapcsolatos problémákra többek közt a hibrid hajtásának folyamatos frissítésével, fejlesztésével reagál, erről egy részletes és érdekes információcsomagot hoztunk nektek a héten, amelyben a villanyosított hajtás gyökereitől egészen a mai legújabb, ötödik generációs hibridrendszerig mindent végigjártunk.
Hirdetés
Ha viszont inkább teljesen elfelejtenéd a benzinkutakat, akkor nem lesz elég a hibrid hajtás: két teljesen elektromos crossovert is teszteltünk a héten, amelyek bebizonyították, hogy nem csak 20 millió forint felett léteznek élhető hatótávval, korrekt kényelemmel és kevés kompromisszummal szolgáló villanyautók. Az egyik említett modell az MG ZS EV volt, amelyről ide kattintva olvashatsz, a másik pedig a Kia Niro EV, amelynek tesztjét ide kattintva találod. Sportosabb vizekre evezve a BMW XM gyártása kezdődött meg, illetve a Honda Civic Type R magyarországi ára is nyilvánosságra került, ám még ezek a különlegességek is eltörpülnek a napvilágot látott terep-Huracan emelt futóműve és körbeműanyagozása mellett.
Hirdetés
A sportmodellekből nem volt tehát hiány, akár az off-road pályára, akár a Hungaroringre készülnél, ám fontos hírekkel szolgálhatunk azok számára is, akik egy sokkal hétköznapibb pályát, az autópályát kívánják használni 2023-ban is. Már megvásárolhatók ugyanis a jövő évi megyei és országos éves matricák, ezzel kapcsolatban ide kattintva tájékozódhatsz. A német autópályán eközben a hazai hétülésesek piacának egyik slágermodellje, a Dacia Jogger száguldott végsebességgel, az egyliteres, LPG-s motor szereplését ebben a videóban nézheted meg. És ha már a családi autóknál tartunk, a heti használtteszünk is ebben a kategóriában indul, ugyan nem hét, hanem csak öt személlyel. Egy első generációs, de már frissítés utáni Ford C-Max járt nálunk, amelyből újszerű állapotút is mindösszesen 2 millió forintért vehetsz magadnak a Használtautó.hu kínálatából. A hét egyik legnagyobb dobása az oldalunkon viszont biztosan az MG ZS vs. Suzuki Vitara árösszehasonlító cikk, amelyből kiderül, hogy milyen áron juthatunk hozzá a sokak által visszavágyott szívómotorral az esztergomi slágermodell legkomolyabb ellenfeléhez. Ha új autóban gondolkozol, mindenképpen ajánljuk ezt az anyagot, meg fogsz lepődni az árakon. Közérdekű emlékeztetővel is készültünk a tél beköszöntével, amelyben a hideg időben autózás legfontosabb előkészületeit és óvintézkedéseit gyűjtöttük össze. Ha a lehető legnagyobb biztonságban szeretnétek tudni magatokat a hó és a mínuszok idején az utakon, akkor mindenképpen kattintsatok ide, és fussátok át a listánkat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?