VW Touareg modellváltás Dakar-stílusban
Felvarrták a legsportosabb Touareg ráncait
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha nem is olyan mértékben, mint az utcai autó, de a Volkswagen Touareg versenyváltozata is átesett a modellváltáson. Wolfsburgban újra győzni akarnak.
Csak nagy vonalakban hasonlít a szériagyártmányra a Race Touareg 3
A 2009-es és 2010-es Dakar ralikat megnyerő Race Touareg-nek búcsúznia kellett a modellváltás miatt, azonban a most bemutatott Race Touareg 3 valójában nem több, mint a 2-es szebb csomagolásban. Az autó orrának megjelenését az új utcai változathoz igazították, a hátsó részt pedig szélcsatornában csiszolták hosszú órákon keresztül. A fáradozások meghozták gyümölcsüket, sikerült úgy javítani a motor hűtését, hogy kevésbé zavarják a légáramlást a beömlőnyílások, azaz nagy tempónál stabilabb lesz a versenyautó. Legkönnyebben arról lehet felismerni a Race Touareg 3-at, hogy LED technológiával világítanak a fényszórói – ez nem a márkaarculathoz való alkalmazkodás miatt került az autóra, sokkal inkább azért, mert kisebb áramfelvételt, ezáltal alacsonyabb fogyasztást jelent.
Nem kis munka a műszerfal információinak értelmezése a versenyautóban
Hogy ez miért fontos? Mert az új VW versenyautónál az alacsony fogyasztásra mentek rá a mérnökök, szerették volna a lehető legjobban csökkenteni a tömeget. Ezt pedig úgy tehették meg a legkönnyebben, ha kevesebb gázolajat kell tölteni az óriási tartályokba. A 2,5 literes, soros öthengeres dízelmotor teljesítménye maradt 300 lóerő és 600 Nm, de csökkent a fogyasztása, és az extrém magasságokat – néha 5000 méter fölé megy a Dakar mezőnye – is jobban viseli a korábbinál. A Race Touareg 3 lényegében talajtól függetlenül 6,1 másodperc alatt gyorsul 0-100-ra, és 188 km/h a végsebessége. Már több mint 10 000 km-es tesztelést tudhat maga mögött, ez a Dakar távjának a kétszerese, és több annál, amit az Formula-1 versenyautók a teljes évadban megtesznek.
Kétszeres Dakar-távon tesztelték az autót. Az eredmény biztató, eddig nem találtak hibát