XTech: kifutás előtt bőrrel csábító Defender
Land Rover XTech
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A mérnökök és dizájnerek bőszen dolgoznak a Land Rover Defender utódján, amíg elkészülnek, a marketingesek még piacra dobnak pár különkiadást a régiből.
Szürke eminenciásként tűnik ki a tömegből... Azaz nem. Vagy mégis?
A Land Rover technikai szakemberei már egy ideje az új Defenderen dolgoznak, a marketingesek azonban még azzal vannak elfoglalva, hogyan húzhatnának le pár extra bőrt az 1948 óta csak apróbb fejlesztésekkel megújított terepjáróról. Ennek az igyekezetnek a nyomán született a kétféle kivitelben kínált XTech különkiadás.
Hanyag eleganciát sugall a bronzmetál
Az XTech kezelés fegyverszürke fénnyel látja el a háromajtós 90 Hard Topot, és bronzbarnába burkolja az ötajtós 110 Utility Wagont, mindkét verzión fényes feketére festik a tetőt, a kerékjárati íveket, a lökhárítókat és küszöböket. További egyedi kiegészítői a LED-es hátsó lámpák fölé ragasztott speckó Defender matricák, a fényszórók fekete keretei, a színre fújt hűtőrács, a hátsó fellépő, valamint az offroad gumikkal bevont 16 colos fekete felnik.
Fekete részletek kívül
Utasterét sem hagyták érintetlenül, az ülések és a középkonzol színei a külső fényezést tükrözik, a fejtámlákba Land Rover logót hímeztek, a szőnyegekbe pedig a Defender nevet szőtték bele. Alapfelszereltségébe légkondi, ABS, kipörgésgátló, távirányítós központi zár, fűtött ülések és fűthető szélvédő tartoznak.
Bőr-textil kombinációjú ülések, divatos hímzésekkel
Az XTech különkiadású Land Rover Defenderekbe 2,2 literes turbódízel motor kerül 120 lóerővel, 360 Nm-es nyomatékkal, a váltó hatfokozatú és manuális.
[BANNER type="1"]