F1: mit várhatunk jövőre?

Vettel hazavágta a 2011-es F1-szezont

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a 2010-es szezon izgalmas és sokesélyes volt, a 2011-es már egyértelműen Vettelről és a Red Bullról szólt a Forma-1-ben. Kubica lesérült, Hamilton ámokfutott, a Ferrari leszerepelt, Schumacher továbbra sem a régi.

A Forma-1 voltaképp nem más, mint egy jó (vagy rossz) szappanopera, a száguldó cirkusz elnevezés is találó, hiába közhelyes. Minden évben adott egy kedvenc főszereplő, igen, idén ő a világbajnok Vettel volt. További címszerepekben a nagy riválisok tündökölnek, mint Hamilton, Button vagy Alonso, halványabban Webber. Aztán ott a tucatnyi mellékszereplő (esetünkben a mindenható Ecclestone-tól a csapatvezetőkön át a sok-sok futottak még kategóriás pilótáig, közülük pedig azért félig-meddig kiemelve egy különleges karakter, jelesül a rekorbajnok Schumacher. A sorozat helyszíne épp nem egy kórház, rendőrőrs, lakóközösség, netán álvalóságot játszó wannabe-huszárok villája vagy színpada, hanem a világ minél több országának pár kilométer hosszú aszfaltcsíkja - elképesztő csillogással, körítéssel és annyi pénzzel, amennyiből simán jóllakhatna a Föld összes éhezője.
[kepallobal=422040]Év elején ki fogadott volna arra, hogy Button Webbert, Alonsót és Hamiltont is lepipálja? Segített neki a kalocsai mintás overall is[/kepallobal] Szénné fizetett sztárocskák, celebgondozás a köbön, gondos koreográfia. Némi technika, versenyzés, emberi teljesítmény. Fontos történés? Alig, cserébe zéró fontosságú sztorikkal teli a padlás. És nézzük, bámuljuk, szurkolunk, utálkozunk, kárörvendünk, ahogy kell. A 2011-es szezon minderre tökéletesen alkalmas volt, mert Sebastian Vettel csúnya fölénnyel lett minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka, s egyben új pole-rekorder is. Tönkreverte a teljes mezőnyt, csapattársát, Webbert is beleértve, esélyt sem hagyva a McLaren vagy a Ferrari menőinek. Természetesen a Red Bull is duplázott.
Mi maradt a többieknek? Egy-egy részsiker. A "kisvilágbajnok" végül Button lett. A Ferrari leszerepelt, különösen Massa okozott csalódást, aki egyetlen alkalommal sem pezsgőzhetett a pódiumon. Hamilton sem gondolhatta a szezon elején, hogy Button lenyomja, mint a bélyeget, de sokat rontott, forrófejű volt, csak Massával vagy hat ízben ütközött. Állítólag Scherzinger kisasszonnyal való szakítása is megviselte, lényeg, hogy alulteljesített. A három "nagy" árnyékában a Mercedes szenvedett, Schumacher szenvedett, Rosbergnél sem tudott előrébb zárni. A Renault Kubica híján Heidfelddel és Petrovval ígéretesen nyitott, hogy aztán - Heidfeld helyett már a néhai Ayrton unaköccsével, Bruno Sennával - "erősödve" pontot is alig gyűjtsön. A középmezőny második felében a Force India, a Sauber és a Toro Rosso vetélkedett, s végül ebben a sorrendben végeztek. A második szezonját taposó újonctrió (Lotus, Virgin, HRT) pont azt hozta, amit vártunk tőle: semmit se. A Williams sem vitte sokkal többre, ami hát szégyen az istálló múltjára emlékezve.
Hirdetés

A 2011-es F1-világbajnokság egyéni végeredménye
  1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 392 pont
  2. Jenson Button (brit, McLaren) 270 pont
  3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 258 pont
  4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 257 pont
  5. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 227 pont
  6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 118 pont
  7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 89 pont
  8. Michael Schumacher (német, Mercedes) 76 pont
  9. Adrian Sutil (német, Force India) 42 pont
  10. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 37 pont
  11. Nick Heidfeld (német, Renault) 34 pont
  12. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 30 pont
  13. Paul di Resta (brit, Force India) 27 pont
  14. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 26 pont
  15. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 15 pont
  16. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 14 pont
  17. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 4 pont
  18. Bruno Senna (brazil, Renault) 2 pont
  19. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1 pont
  20. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 0 pont
  21. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 0 pont
  22. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 0 pont
  23. Vitantonio Liuzzi (olasz, HRT) 0 pont
  24. Jerome d'Ambrosio (belga, Virgin) 0 pont
  25. Timo Glock (német, Virgin) 0 pont
  26. Narain Karthikeyan (indiai, HRT) 0 pont
  27. Daniel Ricciardo (ausztrál, HRT) 0 pont
  28. Karun Chandhok (indiai, Renault) 0 pont


A 2011-es F1-világbajnokság konstruktőri végeredménye
  1. Red Bull 650 pont
  2. McLaren 497 pont
  3. Ferrari 375 pont
  4. Mercedes 165 pont
  5. Renault 73 pont
  6. Force India 69 pont
  7. Sauber 44 pont
  8. Toro Rosso 41 pont
  9. Williams 5 pont
  10. Lotus 0 pont
  11. HRT 0 pont
  12. Virgin 0 pont

[/szlista] [/keret][/keret]
S, hogy mit várhatunk a Forma-1 című szappanopera 2012-es évadától? Räikkönen nem valószínű, hogy bele bír köpni a legjobbak levesébe, hacsak a Renault, azaz a gyorsulgató-videózó Lotus alá nem kanyarít egy ütőképes technikát. (Apropó technika, ezzel külön foglalkozunk majd a későbbiekben.) Amennyiben nem lesz semmi égbekiáltó fordulat, az élcsapatoknál változatlan marad a pilótafelállás. Vettel bebizonyította, hogy telhetetlen, így nyilván arra fog törekedni, hogy jövőre is - nekünk, nézőknek - unalmassá tegye a vb-csatát. A riválisok meg majd rivalizálnak talán vele szemben is némi sansszal, de inkább újfent egymás ellen. Massának valamit végre illene virítania, ahogy a Mercedesnek is. Mindegy, a szappanoperát akkor is követi a polgár, ha tudja is, hogy igazából nincs új a nap alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:31
    Permalink

    A “formáját valahol elvesztett” schumi tegnap a bajnokok tornáján úgy elkente vettel száját hogy öröm volt nézni persze ott egyforma autóban ültek !!!

Vélemény, hozzászólás?