Isten óvja a királynőt! – Range Rover Velar teszt

Range Rover Velar 3.0 V6 SC Si6 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Utánozhatatlan brit eleganciával hódít a Range Rover Velar majdnem csúcsváltozata, amelybe még egy kis sportosság is szorult.


Amikor felmerül a Range Rover, illetve a Land Rover neve, az embereknek egyből a szögletes, kiváló terepjáró képességgel megáldott járművek jutnak az eszükbe. A Velar viszont ezt a beidegződést hivatott megváltoztatni, hiszen úgy maradt igazi Range Rover, hogy közben a szögletességet gömbölydedségre cserélte. Fantasztikus munkát végeztek a dizájnerek. Ezúttal nem holmi üres fecsegés, hogy magával ragadó a formaterve. Hosszú percekig csak bámultam az autót, újra és újra körbejártam majdnem minden egyes elindulás előtt.
Hirdetés

A bevezetőben említett sportosság is leginkább a formatervben köszön vissza. Azzal, hogy a „sarkokat lecsiszolták”, eleve áramvonalasabb sziluettet kapott a Velar. Bebizonyították a tervezői, hogy nem kell kimondottan a kupé formához ragaszkodni ahhoz, hogy sportos hangulatot árasszon magából egy szabadidő-autó. Persze oldalnézetben a Velaron is felfedezhető az ereszkedő tetővonal, amelyhez kissé emelkedő övvonal társul, de összességében inkább egy gran turismo formáját ölti, csak épp terepjárósan zömök testalkattal. És az egész olyan, mintha igazából a szél formálta volna egységes egésszé. Az első fényszórók hátrafelé elnyúlnak, majd oldalt a fekete díszbetét, rajta egy krómcsíkkal fokozza ezt a hatást és a hátsó lámpák is harmonikusan illeszkednek az elöl megkezdett formavilághoz.

Az utastérben viszont már nyoma sincs a sportosságnak, annál inkább a luxusnak. Miután kigyönyörködte magát az ember az ízléses világosbarna bőrkárpitok láttán, a Touch Pro Duo infotainment rendszer két tízcolos, nagy felbontású érintőképernyője vonzza magára a tekintet. A felső a motor indításakor kissé kiemelkedik a középkonzol síkjából, hogy könnyen leolvashatóak legyenek róla az információk. Ugyanígy a váltó tekerőgombja is a gyújtást ráadva emelkedik ki a sík felületből. Imádtam ezeket a kis apróságokat, amelyektől „élőbb” benyomást kelt az autó, és az ember már csak olyan, hogy a megszemélyesített tárgyat jobban is kedveli. Az infotainment az átlagosnál kicsit lassabban kel életre, de utána játszi könnyedséggel, logikusan kezelhető minden. Többek között az üzemmód-választó is, amellyel a különböző terepviszonyokhoz megfelelően beállíthatjuk az autót. Ugyanis a név kötelez, így a szilárd burkolatú utakat elhagyva sem vall szégyent a Velar.

Attól függően, hogy milyen terepen szeretnénk mozogni, az elektromosan állítható légrugós felfüggesztés, magasabbra vagy alacsonyabbra engedi a Velar hasmagasságát. Ez a művelet kívülről nézve is látványos. A piros lámpánál állva próbálgattam a rendszer működését, amikor arra lettem figyelmes, hogy több járókelő leesett állal bámulta a Velar liftezését.

A figyelemfelkeltésre azonban a háromliteres, kompresszoros V6-os motor is alkalmas. Alapjáraton is sokat sejtetően duruzsol, Dynamic módban pedig olyan üvöltésbe csap át gyorsításkor, amelytől minden autóőrültnek kellemes bizsergés fut végig a hátán. Na, meg attól is, hogy a 380 lóerő 5,7 másodperc alatt „katapultálja” álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre az autót. Ráadásul tapasztalatom alapján még az Eco üzemmódban sem szerénykedik, ha odalépünk neki. Persze olyankor többnyire próbálja alacsonyan tartani a fordulatszámot a motorvezérlő elektronika, míg a dinamikus módban eleve magasabban pörögve várja a parancsainkat és a nyolcfokozatú automatikus sebességváltó is versenyautókhoz méltó gyorsasággal kapcsolgat. Mindazonáltal a nagy tömeg miatt nem igazán kellemes tempósan kanyarogni vele. A futóművére nem lehet panasz, pontosan követi a kormánymozdulatokat az autó, nem dől kényelmetlenül a karosszéria. Ha csak ezen múlna, egészen élvezetes lenne a szerpentinen kanyargás. Ám a hatalmas motor az orrban és a rengeteg kilogramm egyszerűen „lehúzza” a választott ívről a Velart. Továbbá a 21 colos könnyűfém keréktárcsák is rontják a menetkomfortot. Bár rendkívül látványosak, elég belőlük kisebb méretű is, ha valaki a maximális kényelemre törekszik.

A tempós haladás másik hátulütője a magasabb fogyasztás. Ezzel mondjuk nem árultam el világrengető újdonságot, ám a Velar a V6-os benzines erőgéppel, nyugisan haladva is nagyokat kortyolgat a tüzelőanyag-tartályból. Hiába választottam az Eco üzemmódot a legtöbb úthoz, a fogyasztás csak nem akart 15 liter alá süllyedni a számítógép szerint. Végül a benzinkút meglátogatása után kiszámoltam a pontos értéket, így jött ki a 14,8 literes átlagfogyasztás vegyes használatban.

Az alap Velar kétliteres dízelmotorral szerepel az árlistán. A felszereltsége már ennek is lenyűgöző, az ára pedig 19 706 000 forintról indul. A tesztelt modell, a Base SE, a legerősebb benzinmotorral és némi kedvezménnyel 25 990 000 forint, ám abban, amely nálunk járt, számos extra helyet kapott még. A teljesség igénye nélkül olyan tételek sorakoztak a tesztautó extralistáján, mint a masszázsfunkió az ülésekben, az elektromosan állítható kormányoszlop, az utastér programozható hangulatvilágítása, vagy épp a hatalmas napfénytető. Ezek mind tovább növelték a luxus érzetét, viszont így az autó ára felkúszott 32 730 410 forintra. Elsőre sokkoló szám, de a konkurenciával összevetve nem lóg ki a sorból. Ráadásul a Range Rover Velar olyan egyedi stílussal fogadja az utasokat, amely hatásosan megkülönbözteti őt a német vagy a japán konkurensektől.

Értékelés
Pozitív
Egyedi hangulatú luxus, erős motor, elektromosan állítható légrugós felfüggesztés
Negatív
Nagy fogyasztás, 21 colos könnyűfém keréktárcsákkal kemény rugózás
Árak
Tesztmodell alapára
25 990 000 Ft (2018.03.19.)
Tesztautó ára
32 730 410 Ft (2018.03.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2995 cm3
Teljesítmény:
280 kW (381 LE) 6500 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 3500-5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
9,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4803 mm
Szélesség:
2145 mm
Magasság:
1636 mm
Saját tömeg:
1884 kg
Össztömeg:
2540 kg
Terhelhetőség:
656 kg
Tengelytáv:
2874 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
673-1731 l
Belső szélesség elöl:
1550 mm
Belső szélesség hátul:
1560 mm
Belmagasság elöl:
950 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
550 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1240 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
850 mm
Csomagtér hossza:
1000 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1820 mm
Raktérnyílás szélessége:
1260 mm
Raktérnyílás magassága:
860 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automatikus 8 fokozatú
Nyomaték:
450 Nm 3500-5000 1/min-nél
Teljesítmény:
280 kW (381 LE) 6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,7 s
CO2-kibocsátás:
214 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
9,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
14,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56,5 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65,6 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.20. at 09:48
    Permalink

    Általában nem szokott tetszeni, ha eltüntetik a kilincseket, de egy ilyen “szopott gombóc-dunai kavics” formájú autónál szinte már bántaná az ember szemét a meglétük.

  • 2018.03.21. at 15:04
    Permalink

    Nekem tetszik ez a forma kivéve a hátsó kipufogó környékét . Bár nem értem az ugyan úgy felszerelt vele rokonalapokon nyugvó Jaguar F-pace hoz képest mi kerül ebbe +5 millióba . Az árazást picit eltúlzottnak érzem tekintve hogy ennyiért már kapni Porsche Cayennet , X6, Gle-t, amik szerintem jobb autók nála és biztosan nem 180 lovas sor 4 dieselmotor az alapverzió …

Vélemény, hozzászólás?