Fiat 500 Stinger: aranyos, de érdektelen
Stinger felejtős, Amerikában továbbra is az Abarthot várják
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Chrysler Mopar nevű tuningcége állított össze kiegészítőket olasz partnerük legkisebb gyermekéhez: egyelőre inkább csak díszítgetnek.
Az 1920-as évek második felében alapított Chrysler tuningrészleg, a Mopar (Motor Parts) idén ünnepli 75 éves születésnapját, és a Fiattal kötött házasság örömére − saját anyacégük termékei mellett − előállnak a Fiat 500-as amerikai tuningváltozatával.
Jövő héten, a Chicagói Autószalonon fogják bemutatni a Fiat 500 Stinger névre keresztelt autót, mely még megjelenésében is csak kevéssé emlékeztet az európai Abarth által kiállított sportmodellre. A tuningprogram két szintű, az első a megjelenést érinti, a második az autó által nyújtott élményre is hatással van. A tengerentúlon egzotikus hangzású Giallo fényezés a képeken látható, arany árnyalatú sárgát takarja, a tetőt és az autó oldalait kockás mintában végződő fekete csíkok díszítik. Fekete színű 17 colos Abarth Hyper felnikre húzott, alacsony profilú 205/40-es gumik, sötétített búrájú világítótestek és új kipufogóvégek teszik teljessé az 500 Stinger külső megjelenését.
Az Alcantarával és bőrrel borított üléseken folytatódik a sárga-fekete tematika, a burkolat különálló részeit sárga cérnával illesztik egymáshoz. A Mopar karbonszál hatású matricával borította a műszerfalat, és fényes fekete golyóra cserélték a váltógombot. A menetteljesítményeket érintő változtatásokról nem tudunk ennyire részletesen beszámolni, de az 1,4 literes 100 lóerős motorhoz kapható hatékonyabb légszűrő, kipufogórendszer és nagyteljesítményű, belső hűtésű tárcsákkal ellátott fékrendszer is.
Noha ez nem nagyon érint minket, az alkatrészek ősztől lesznek elérhetők az 500-ashoz az Egyesült Államokban, ahol természetesen az igazi vadorzót, az 1,4-es turójával 135, 140, 160, 180 és 190 lóerős erőszintekkel is létező Abarthot várják.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Húsz év kihagyás meg se kottyant a BMW-nek, a DTM idei második futamán máris megszerezték a visszatérés utáni első győzelmüket.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
FIAT tesztek
Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
Amerikai génekből mexikói munkások által összerakott, olasz családi autót teszteltünk. Lehet jó egy ilyen multikulti kombináció?
Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt
A 125-öst Olaszországban 1972-ben váltotta a 132-es, Lengyelországban 1974-től készült. Ilyet vezettünk.
Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt
Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.
Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt 
Gazdag alapellátmányával furgonként és egyterűként is helytállhat a Scudo. Összességében mégis melyik skatulyába illik jobban?
FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt
Extra méretű napfénytetővel faragtak nyitott autót a FIAT 500-ból. A végeredmény egy nem teljes értékű kabrió, de ez így van jól.
- FIAT Punto Evo MultiAir teszt
- FIAT Grande Punto teszt
- Fiat 500 1.2 8V Dualogic Lounge
- Fiat Fiorino 1.3 Multijet
- Fiat Bravo 1,4 T-Jet
- Fiat Linea 1,3 Multijet Emotion
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új arcot ölt a Fiat Linea
- Ismét olcsóbb lesz a benzin
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
- Az ittas vezetés ellen kampányol a Fiat
- Fiat Viaggio, egy amerikai Kínában
- Láttuk és hallottuk: Iveco Daily Natural Power CNG
- Fiat Grand Siena - lépcsőshátú Brazíliából
- Itt az új Fiat Panda 2,6 millió forinttól
- Átlagautóra melyik abroncs a legjobb? ADAC nyárigumi teszt 2012
- Kollégánkat mégsem jelentették fel
Használtautó.hu
|
Ár: 219.000 Ft Évjárat: 1998 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 120.000 Ft Évjárat: 1996 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 185.000 Ft Évjárat: 1990 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






















