Honda Civic, ami BMW-nek hiszi magát
Szervátültetés Dr. Bubó módjára: BMW-vesék a Hondán
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Majdnem mindig vicces, amikor egy autóból másmilyen típust próbálnak összehozni, de ez a kísérlet már inkább a röhejes kategóriába esik.
A BMW-vesés Civic-orr harmonikus megjelenését tovább erősítik a gépháztetőre és az ajtókra pingált lángnyelvek
Ha valaki egyszer már elkalandozott autós fórumokat olvasgatva, az észlelhette a BMW-sek és Hondások között mélyen húzódó antagonisztikus ellentétet: nem tudni miért, mert a mi BMW-s és Hondás ismerőseink nem gyűlölik automatikusan a másik márka vezetőit, de valahogy nehéz olyan autós fórumot találni, ahol előbb-utóbb ne esnének egymásnak a hátsókerék-hajtás és a varrógépmotorok fanatikus hívei.
Így aztán még meglepőbb ez a gyönyörűség, amely az apróhirdetéseket tartalmazó Craigsliten tűnt fel. Jó ízlésű tulajdonosa 2011-es E92 M3 átépítésként referál az autóra, bár beismeri: a motor és a felfüggesztés eredeti, azaz megjelenését leszámítva az autó gyári állapotú.
Az átalakítás lényegi része a BMW-vesék, az új első lökhárító és a motorháztető mesteri felszereléséig tartott, de ha mindez nem lenne elég meggyőző, akkor találunk még érvet kifinomult stílusérzékű hirdetőnk tarsolyában: kék lángnyelvek koponyával.
Mindez most alig 2999 amerikai dollárért birtokba vehető.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
WTCC két magyarral a Hungaroringen
Péntektől vasárnapig az F1 utáni legfontosabb magyar motorsportos rendezvénynek ad otthont a Hungaroring, másodjára itt a túraautó-vb.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
HONDA tesztek
Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt
Három Honda egy áráért. A gyár kerékpártartót és Honda biciklit is kínál a CR-V szabadidő-autóhoz. Némi felár megfizetése után.
Honda CR-Z teszt
Újjászületett a CRX? Elsőként teszteltük a Honda CR-Z 1.5 GT hibrid sportkocsit.
Honda Civic teszt
Csak négyféle külső színben, és kizárólag fekete kárpittal rendelhető az ötajtós Honda Civic 1.8 Sport Special Edition, az összhatás mégis izgalmas.
Honda Accord teszt
Hallott már valaki Honda Accord nyerte összehasonlító tesztről? Én sem. És a Honda Accordját istenítő tulajokról? Én is. Akkor(d), hogy is van ez?
Honda Insight Teszt
Az Insighttal a Honda a piac jelenleg legolcsóbb hibridjét hozta forgalomba.
Még több HONDA tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Fárasztó gyalogolni? Honda Uni-Cub
- Sikeres tavasz után ősszel is megmozdulnak az oldtimerek
- Zölden jobb - alternatív hajtású tesztnap a Hungaroringen
- Talmácsi tesztelte a Hungaroring új festését
- Honda Civic 5-ajtós 1.8 Executive Automata teszt
- Tuning Show a Hungexpón
- Nemzetközi Autó-Motor-Tuning Show 2012
- Kilencedik fokozatba kapcsol a Honda is
- Tolvajtempó: autóbontás tíz perc alatt
- Honda Civic 1.8 i-VTEC Elegance Plus teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 1.495.000 Ft Évjárat: 2004 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.480.000 Ft Évjárat: 2004 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.550.000 Ft Évjárat: 1992 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |




























Hozzászólások (5 db)
gé
hát jogos a dolog a tuning utánikomfortot illetően az én autómnak futóműve se mondható ballonosnak de kárpótlásképpen a gyárituningos m3 as műmájereket nagyon odaverem a kanyarokban kérdés persze mik a sofőr igényei
Kérdés mi a felhergelt. Ha rádob egy csigát biztos jobbat megy negyed mérföldön, de oda már kell vems, kemény futó, nagy fék, titán váltó, kemény szilentek meg még egy sor komfort ellenes cucc, ergo utcára alkalmatlan. Amíg egy M-es...
Na de nem is ez a lényeg, ha nem BMW fan lennék és a cikkben egy civicből audi készült volna, akkor is világi baromnak tartanám az embert.
GÉ
rendbe van a srác itt nem a teljesítményre ment rá hanem a kinézetre elég beteg ötlet de szépen csinálta meg amúgy egy nagyon felhergelt honda cicic kel el lehet verni egy gyármi m es bmwt
A replika egy dolog, de ez baromság magasfokon. Kicsit talán elfogult vagyok, de ha ennyi pénze van vegyen BMW-t, vagy csináljon egyedi Hondát. Pláne nem ///M verzió ként kéne hirdetni, közelében sincs semmilyen téren.
ez jó lett technikailag a srác ügyes. az ilyet támogatni kellene. használtauto. hun is csomó pontiac fiero alapra épült ferrari replika van