Jönnek az elektromos egyterűek: elsőként az új Renault Scenic

Talán a villanyhajtás megmenti az egyterűeket a kihalástól, a Renault Scenic ezzel próbálkozik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Müncheni Autókiállításon mutatkozik be a Renault Scenic E-Tech, ami hiánypótló modell lesz a piacon, hiszen az egyterűek között eddig nem igazán volt elektromos változat.

A koronavírus által a szakadék szélére taszított autókiállítások egyelőre még nem tűntek el a süllyesztőben - közülük talán a legnagyobb, a Frankfurti Autókiállítás például meg tudott újulni. Immár Münchenben rendezik meg, és még mindig sikerül bevonzaniuk a nagy autógyártókat. Ott lesz például a Renault, ami két újdonsággal is készül az érdeklődőknek.
Hirdetés
Szeptember 4-én, hétfőn itt fogják leleplezni az új Renault Scenic E-Tech-et, ami a híres egyterű új generációja lesz. A Megane-hoz hasonlóan úgy tűnik, a generációváltással itt is áttérnek a kizárólagos villanyhajtásra. Az egyterűek szegmense eddig nem kínált emissziómentes változatot, a Scenic lesz az első komoly induló e tekintetben. Talán ezzel sikerül majd feléleszteni a haldokló egyterűek kategóriáját, de az is lehet, hogy a Renault modellje egyedül marad, és a többi gyártó inkább továbbra is a SUV-okba fekteti a forrásait. Az új Scenic után, kedden bemutatják az új Grand Kangoo-t is, bár nem garantált, hogy abból Magyarországra is jut majd. Aki esetleg élőben szeretné megnézni a Renault újdonságait, annak a rendezvény Odeonsplatzon tartott részén kell keresnie az electro pop rnlt nevű standot, ahol az új Scenic és Grand Kangoo mellett ott lesz a Rafale, az új Espace és az Austral is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?