Azért mégsem lesz minden Nissanból Nismo
A Nissan nem tervez Nismo változatot minden modelljéből
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem vicc, még a Navara Nismo változatáról is felröppentek pletykák. A kedélyek megnyugodhatnak, a crossovereik maradnak családi autók.
Tavaly úgy nézett ki, hogy a Nissannak az a terve, a tűtÅ‘l a repülÅ‘ig mindenbÅ‘l kihoz egy Nismo spórváltozatot. Korábbi hÃrek szerint még az ilyen célra kevéssé alkalmas Nissan Navara is felmerült mint alap egy Nismo kivitelhez. Ma már tudjuk, vagy nem is volt komoly a dolog, de a lényeg, hogy végül ejtették a tervet. A Note Nismo és a Pulsar Nismo után a Qashqai és az X-Trail sportváltozata sem lett volna meglepÅ‘ jelenség, de ilyenek gyárilag nem fognak készülni. Gareth Dunsmore, a cég marketingvezetÅ‘je a brit Autocarnak azt nyilatkozta, utóbbiak a prototÃpus státuszig sem jutottak el. A Nismo Ãgy megmarad a 370Z és a GT-R tuningolásánál, meg a Juke-kal való vicceskedésnél.