Két lóra tesz a Volkswagen az új Amarok belterével
Mind a hagyományok hÃvei, mind az innováció rajongói örülhetnek a Volkswagen Amarok középkonzoljának
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az örök kérdésben foglal középállást a Volkswagen az új Amarokkal: érintőképernyő vagy hagyományos gombok? Szerintük mindkettő!
A gombok nem csak jól láthatók és könnyen nyomhatók, tapintásuk is prémium hatást kelt a gyémántmintázatú bevonatnak köszönhetően, ami nem mellesleg munka során is praktikus, hiszen kevésbé csúszós.
Mindezeken felül a Volkswagen nagy hangsúlyt fektetett a gombok elrendezésére is, állÃtólag oda kerültek, ahova a sofÅ‘r intuitÃvan is nyúlna. A központi képernyÅ‘ pedig - Volkswagenben elÅ‘ször - állÃtott tájolású lesz, ami az okostelefonok használóinak szintén ismerÅ‘sebb hatást kelt. Persze nem csak a gombok puszta jelenléte és a képernyÅ‘ tájolása jelenti az új Amarok újdonságait, több mint 20 vezetéssegÃtÅ‘ rendszert is kap a pick-up, ami a korábbi modellben még nem volt elérhetÅ‘. Az autó orrát félig-meddig már felfedte a gyártó, a hátsójáról sokat még nem tudunk, bár egy pick-upnak ez a legkevésbé izgalmas része. Annyit azért leszögeztek, hogy hatalmas Amarok felirat fog ott dÃszelegni. A teljes leleplezésre sem kell már sokat várni, egy hét múlva, július 7-én online lesz a bemutató. A piac nagy várakozásokkal tekint a modell elé, az elÅ‘zÅ‘ generáció ugyanis magasra helyezte a lécet: Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és az óceániai régióban tÃz év alatt több mint 830.000 darabot adtak el belÅ‘le.