Szokatlan a négyajtós felépÃtésű kabrió, de Ãgy mégiscsak elegánsabban lehet beszállni hátra
A tavalyi év végével legördült a gyártósorról
az utolsó nyitott Volkswagen, a crossoverséget a kabriózással ötvözÅ‘ T-Roc hiába volt az egyik legnépszerűbb tÃpus a kategóriájában, úgy látszik mégsem érte meg a piacon tartani. Ezzel egy hosszú hagyományt szakÃtott meg a Volkswagen, a palettán szinte mindig megtalálható volt legalább egy nyitott modell. A Bogár, a Golf, majd az Eos és T-Roc is a napfényre vágyóknak szólt, ami egyre inkább csak a prémiumot vásárlók kiváltsága lesz.
Tágasabb a hátsó traktus, hogy Luiz Inácio Lula da Silva lába ne szoruljon be az első ülés alá
A brazil Volkswagennél dolgozó mérnökök épp az ellenkezÅ‘ irányba indultak, az egyik legolcsóbb modell tetejét csapták le. A Polo négyajtós változatának számÃtó Virtus mindössze hat hét alatt készült el, ami nem rossz, tekintettel arra, hogy nem csak a tetÅ‘t kapták le, hanem a utastere is tágasabbá kellett varázsolni. A szellÅ‘s négyajtós a brazil elnök látogatására készült, aki ezzel az autóval hajtott végig a gyár területén, de mindezt állva tette, Ãgy nagyobb hátsó lábtérre volt szükség. Továbbá plusz merevÃtést kapott a karosszéria, az üzemanyagtankot kisebbre kellett venni, illetve egy kapaszkodót is beépÃtettek a két ülés közé, viszont zárható tetÅ‘t nem kapott a Virtus.
Egyre kevesebb a kabrió a piacon, fÅ‘leg az olcsóbb modellek szÃvódtak fel. Az átalakÃtott szedán a gyári múzeumba kerül
A brazil gyár immár ötödik alkalommal készÃtett egyedi modellt az elnök látogatása alkalmából, elÅ‘ször 1959-ben egy Bogárral járta körbe a csarnokokat az állam akkori elsÅ‘ embere, majd késÅ‘bb egy Polót és egy Foxot is megszabadÃtottak a tetejétÅ‘l a különleges vendég kedvéért.