Méretes jószág lett a Seal U
Hogy kerül 14 fóka Magyarország legnagyobb labdarúgó stadionjába? Talán ez volt az elsÅ‘ gondolataim egyike, amikor megláttam, hogy a BYD Seal U hazai bemutatóját a márka a Puskás Arénába hirdette meg. A fóka persze a kÃnaiak SUV-ját jelöli, amely az Óceán-modellcsalád harmadik tagja a Dolphin, és a szedán Seal mellett. A helyszÃn szintén nem véletlen, mert az idei németországi labdarúgó-Európa-bajnokság egyik kiemelt támogatója a BYD lesz. Erre lehetne legyinteni, hogy van az a pénz (minden bizonnyal ez is szerepet játszott a szerzÅ‘dés megkötésében), ugyanakkor az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) nem arról ismert, hogy akármilyen jött-ment márkát felhelyez a LED-panelekre, tehát ebbÅ‘l is látszik, hogy a kontinensünkön egyre nagyobb jelentÅ‘séggel bÃr a Magyarországra tavaly megérkezÅ‘ márka.
Kevésbé hivalkodó mint a legtöbb kÃnai autó, de Ãgy is izgalmas vonalakkal játszik
Na, de a foci EB szponzori kontraktusai helyett érdemesebb a Seal U-ra koncentrálni. A szedán és a most bemutatott szabadidÅ‘-autó leginkább nevében mutat rokonságot, illetve néhány ismerÅ‘s vonal és elem visszaköszön a karosszérián, azonban műszakilag merÅ‘ben más a két modell. Ezt hivatott az U betűcske jelölni, az angol Utility és persze a SUV (Sports Utility Vehicle) kifejezésbÅ‘l eredve. A BYD bevallottan is egy mindenki számára befogadható formatervvel igyekezett előállni, szakÃtva a kÃnai autókat érÅ‘ sztereotÃpiákkal, amelyek szerint az ázsiai országból érkezÅ‘ formák túlságosan hivalkodóak, magamutogatók. Ez korántsem jelenti azt, hogy egy unalmas jármű született volna, hiszen számtalan helyen visszaköszön, hogy miért is tartozik ez a modell az Óceán-modellcsaládba. Talán a legszembetűnÅ‘bbek a világÃtótestekben elhelyezett csepp motÃvumok sokasága.
Testes jószág: 4,79 méter hosszú, de a nevére rászolgál, hiszen a névadójához hasonlóan eléggé áramvonalasnak számÃt, a légellenállási együtthatója 0,32, bár ebben van olyan vetélytársa, amely jobb értéket tud hozni
1,89 méter széles, a magassága pedig 1,69 méter
A fényszórók a nappali menetfénnyel együtt egy U alakot adnak ki
Hátul egy fényhÃd köti össze a két hátsó lámpát, illetve a szolid légterelÅ‘re is került egy fénysor
Az elsÅ‘ és a hátsó világÃtótestekben is fellelhetÅ‘ek a már emlÃtett csepp motÃvumok
A visszapillantón az NFC felirat nem csak dÃsz: applikációval is nyitható, zárható az autó, illetve a töltöttségi szint, és a klÃma is elérhetÅ‘ telefonról
Felszereltségi szinttől függetlenül 19 colos felniken gurul
Apróság, de egy SUV-nál jól jöhet: a külsÅ‘ küszöbök az ajtóval együtt nyÃlnak, Ãgy az utasok ruházata nagyobb eséllyel marad tiszta ki- és beszállás során
Az utastér a külsÅ‘höz hasonlóan az óceán tematikát követi, például a bÅ‘rkárpitokat zöldeskék cérnával varrták, amely ugyancsak utalás a vÃzre, illetve a belsÅ‘ térben végighúzott vonalak is az vÃz hullámzását hivatottak szimbolizálni. A szÃnház mellett nyilván a praktikumra is törekedtek, hiszen a vegán bÅ‘rbÅ‘l készÃtett ülések – amellett hogy jól néznek ki – nagyon kényelmesek, talán csak az oldaltartásuk lehetne jobb. Az anyaghasználat minÅ‘ségi, a műszerfalon egy hatalmas, 15,6 colos kijelzÅ‘ kapott helyet (Design kivitelbe, mert a Comfortban ez csupán 12,8 colos), a vezetÅ‘ elÅ‘tt pedig 12,3 colos digitális műszeregység található, amely természetesen személyre is szabható. Ha valakinek még ez is kevés lenne, akkor adott a HUD is. Az infotainment rendszer gyors, nagyon jól használható, és van néhány fizikai gomb is a középkonzolon, de többnyire a központi képernyÅ‘n lehet állÃtgatni mindent, illetve hangvezérléssel, igaz ezt egyelÅ‘re csak angolul, viszont a kezelÅ‘felület kapott magyar fordÃtást.
A műszerfalon 15,6 colos kijelző kapott helyet
A kristályhatású irányváltó is hangulatos megoldás
A rendszer természetesen vezeték nélkül támogatja az Android Autót és az Apple CarPlayt, illetve Design felszereltségi szinten két telefontöltő pad is benne van az árban
A BYD egyik legnagyobb vetélytársával ellentétben itt a kormány mögé is kerül egy digitális műszeregység, amely 12,3 colos
A kormányon valódi, fizikai gombok kaptak helyet
Az ülések elöl és hátul is kényelmesek, remek a térkÃnálat, bár az oldaltartása az elsÅ‘ üléseknek lehetne jobb
Hatalmas panorámatető jár már belépő szinten is, amely elektromosan vezérelhető, csakúgy, mint a napellenző
Az anyósülés elÅ‘tt lévÅ‘ LED csÃkok nem csak a klÃma szabályozása esetén változtatják dinamikusan a szÃnüket, de a zene ritmusára is villognak
A szedán Sealhez hasonlóan a U-nak is az e-Platform 3.0 adja az alapját, viszont ellentétben a másik modellel, kizárólag elsÅ‘kerék-hajtással érhetÅ‘ el, kétféle kivitelben. Az akkumulátor mindkét esetben a BYD saját fejlesztésű Blade, vagy magyarra fordÃtva penge kialakÃtású technológiáját használja, amelynek elÅ‘nye, hogy a gyártó állÃtása szerint 50 százalékkal kevesebb helyet foglal, mint egy hagyományos telep, és a strapabÃrása is sokkal jobb. A bemutatón ezt elég szemléletesen prezentálták: egy teherautó áthajtott az akkumulátoron, majd azt rögtön belehelyezték egy Sealbe, amely mindenféle gond nélkül elindult. Nem elhanyagolható az sem, hogy a tűzveszélyt is igyekeztek minimálisra csökkenteni, ezt szintén egy látványos videóval mutatták be, hiszen egy éles tárggyal átvágtak egy hagyományos aksit és egy Blade tÃpusút, mire az elÅ‘bbi azonnal kigyulladt, a másik pedig tűz nyomát sem mutatta.
Az akkumulátort az autó alá pillantva könnyen ki lehet szúrni, nem takarták el műanyag elemekkel a lÃtium-vasfoszfát telepet, amely a márka szerint nem csak az energiát tárolja, de a karosszériamerevséghez is hozzájárul
Magyarországon kétféle kivitelben lesz elérhetÅ‘ a Seal U. Mindegyik 218 lóerÅ‘s, de a Comfort nevet viselÅ‘ felszereltségi szinten egy 71,8 kilowattórás akkumulátor kerül az autóba, amely WLTP ciklus szerint 420 kilométeres hatótávot Ãgér. 10-rÅ‘l 80 százalékra 42 perc alatt lehet feltölteni DC töltÅ‘n maximum 115 kilowattal. Ez a szerényebb verzió 2020 kilogrammot nyom és 9,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetbÅ‘l 100 km/órára, a végsebessége pedig 175 km/óra. A combosabb modell már egy 87 kilowattórás teleppel érkezik, amely kerek 500 kilométeres hatótávot Ãgér, 140 kilowattos gyorstöltési lehetÅ‘ségnek köszönhetÅ‘en pedig 43 perc alatt tölt fel 10-rÅ‘l 80 százalékra. A 2147 kilogrammos tömeg miatt ennek 0-100-as gyorsulása hangyányit rosszabb: 9,6 másodperc.
Elöl található a villanymotor
Az elöl MacPherson, hátul többlengÅ‘karos futóműnek is köszönhetÅ‘en lágyan ringatózik az úton, viszont a kanyarokban emiatt erÅ‘s dÅ‘lésre hajlamos. Na, meg a nagy tömege miatt is inkább egy nyugis cirkáló, sportos lelkületűek kÃméljék. Szerencsére biztonsági felszerelésekbÅ‘l sincs hiány benne. AdaptÃv sebességtartó, és 360 fokos kamerarendszer is segÃt a sofÅ‘rnek, szóval nagy mérete (4,8 méteres hosszúsága) ellenére a városban is könnyű vele manÅ‘verezni.
Nem csak tudásában, megjelenésében is izgalmas a Seal U
Mindennek tükrében talán még fontosabbá válik a kérdés, hogy mennyi az annyi a Seal U esetében? Nos, a Comfort szint indulóára 16 334 110 forint, mÃg a Design felszereltségi csomag a nagyobb akkumulátorral 17,5 millió környékén mozog. Az elÅ‘bbi a 3,8 millió forintos állami támogatással, mÃg utóbbi már a maximális, 4 millió forintos árengedménnyel is hazavihetÅ‘, a konkurencia tudását és árazását figyelembe véve pedig még kecsegtetÅ‘bb ajánlatnak tűnik a BYD újdonsága.
A gyártó 6 év vagy 150 ezer kilométer garanciát vállal az autóra, a 70 százalékos akkumulátor kapacitásra pedig 8 év vagy 200 ezer kilométer jár