Akár Volkwagen emblémával is jelenhet meg hasonló méretű autó, amennyiben a tárgyalások sikeresen zárulnak
A Genfi Autószalonon Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója immár sokadjára kérte a többi autógyártót, hogy fogjanak össze, és lépjenek fel együtt a kÃnai fenyegetés ellen. Úgy tűnik, a francia márka elsÅ‘ embere nem csak jól hangzó közhelyeket pufogtat, hiszen az eseményen azt is megerÅ‘sÃtette, "biztató beszélgetéseket" folytatott a Volkswagennel a közös olcsó villanyautóról. De Meo arról is beszélt, más partnerekkel is folytatott egyeztetéseket is, de ezeket nem nevezte meg.
"Nyitott vagyok, ha bárki bele szeretne vágni. Nekem van termelői kapacitásom. Adott a platform. Tudom mit csinálok" - nyilatkozta a Renault vezére.
Apró részletek utalnak a belsőégésű motoros testvérre az elektromos Twingón
Novemberben a Renault leleplezte a Twingo elektromos reinkarnációját, amelyet Ãgéretük szerint már 2026-ban a piacra dobnak, 20 ezer eurós (7,8 millió forintos) irányárral. Akkor azt mondta de Meo, hogy több autógyártóval is tárgyal, mint a kisautó gyártásában potenciálisan részt vevÅ‘ vállalatokkal, ám akkor nem konkretizálta Å‘ket. A Genfi Autószalonon már egzaktabb választ adott, ugyanis elárulta, hogy a Volkswagennel egyeztetnek a Twingo platformjának megosztásáról. Mint ismert, az érkezÅ‘ kis villanyautó az AmpR Small padlólemez rövidÃtett verziójának alapjaira fog épülni, a belekerülÅ‘ akkumulátor pedig minden bizonnyal a kevésbé költséges LÃtium-vasfoszfát lesz.
Az elektromos Twingo már 2026-ban megjelenik, nagyjából 7,8 millió forintos árcédulával
A Volkswagennek különösen jól jöhet az együttműködés, hiszen jelenleg nincs megfizethetÅ‘ villanyautójuk a piacon, ellenben a Stellantisszal (Citroen e-C3) vagy a már emlÃtett Renault is a napokban leplezte le
a villanyosÃtott 5-öst. A franciáknak is származhat haszna az együttműködésbÅ‘l, de Meo nem titkolt célja ezzel a költségcsökkentés, elmondása szerint akár 40 százalékkal is csökkenhet a Twingo fejlesztési költsége, amennyiben sikerül más gyártókat is bevonni a gyártásba.
Vajon tényleg összejöhet a Renault-Volkswagen együttműködés?