Üzemben a három nyeremény-Kispolski
Megnyerhetők az újra menő Kispolskik
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Komoly feladatot kaptak a segítségünkkel a Zöld Pardon által vásárolt Polski 126-osok, a Lengyel-Magyar Kultúrstaféta programsorozat reklámhordozójaként róják a fővárost.
Egyelőre a Zöld Pardont szolgálják a Polskik, de kora ősszel olvasóink között sorsoljuk majd ki őket
Érdekes projektként indult a Zöld Pardon Polski-vásárlása, nem ismételjük magunkat, hiszen olvasóink már nyomon követhették miként nézelődtünk, majd vásároltunk előbb egy, másodjára pedig rögtön két példányt.
Az alapos kutatással megelőzött vásárlások eredményeként szerencsére egyik Polski sem kívánt igazi javítást, látványban persze komoly mértékben ki lettek pofozva, jópofa matricáikkal látványosan hirdetik a Zöld Pardont, illetve az ott megvalósított öt hónapos „Lengyel-Magyar Kultúrstaféta” programsorozatot. A legtöbb kelet-európai ember számára kellemes emlékként, a bő 20 évvel ezelőtti KGST-blokk legmenőbb női autójaként ismert 126-os sokakban ébreszt mosolyt. A Lengyel-Magyar Kultúrstaféta rendezvénysorozat megnyitásán Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete is néhány ifjúkori emlékének felidézésével ült az egyik példány volánja mögé, hogy azt tekergetve idézze vissza a bő két évtizeddel korábbi időket.
Kivétel nélkül jó karban vannak, és az autózás legolcsóbb alternatíváját jelentik a keveset fogyasztó, együttesen nem egész 300 ezer forintból vásárolt Polski Fiat 126-osok
Kowalski elmesélte, hogy a mindenki által ismert narancssárga színű Kispolski volt az első autója, amit érettségi ajándékként kapott és egyetemista korában bizony volt olyan, hogy tíznél többen is ültek a parányi autóban. Hasonló élményei sokunknak vannak, szerte a vasfüggöny keleti oldalán, éppen ezért tűnik jó választásnak a Kispolski a rendezvény jelképének szerepében. Hiszen a „Lengyel-Magyar Kultúrstaféta” elsősorban az egymást váltó magyar és lengyel EU elnökség kapcsán a kulturális párbeszéd elősegítését célozza meg, és tudjuk, könnyebb elkezdeni egy beszélgetést, ha van egy közös ismerősünk − ez esetben épp a Polski Fiat 126.
Számunkra persze nem csak ezért érdekesek a Polskik, egyrészt, miként már írtuk, ma az autózás legolcsóbb lehetőségét jelentik, a megvásárolt három példány pedig három szerencsésnek valóban ingyen lesz, ugyanis a Zöld Pardon által csak kora őszig használt járgányokat az Autónavigátor.hu olvasói között fogjuk majd kisorsolni!
Katona Mátyás
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Ferrari-gyilkos Arrinera, a lengyel szupersportautó
- Barátságos rali és bontólátogatás
- Sörfesztivál és veterán autók találkozója Siófokon
- Polski Fiat-Lada-Zastava találkozó Siófokon
- Ugorhat a forgalmi, ha lejárt a műszaki vizsga
- Sebességmérés a városhatárban
- Az első Polski 126 már megkapta matricáit
- Vége a polákvadászatnak, bár az utolsót még nem is láttuk
- Egy már megvan, de két Polskit még vennénk
- Kispolszkit keresünk! Hármat. De tényleg!
Cikk ajánló
Lengyel hétvége: polákok minden mennyiségben!
Tavaly – Sztori
Ma délben nyit az Oldtimer Expo. A lengyel autók kiállításának támogatójaként ezen a hétvégén elárasztják az Autónavigátort a Polskik, Warsawák, Polonézek...
Az első Polski 126 már megkapta matricáit
Tavaly – Sztori
Sokan furán néztek a hirdetési céllal keresett Kispolszkikra, a matricázott példány azonban mindenkit meggyőz.
Egy már megvan, de két Polskit még vennénk
Tavaly – Használtautó
Kevés autóvásárlás úszható meg egyetlen példány megtekintésével, ügyes kereséssel és némi kompromisszummal a második nyerő lehet. Nekünk is az volt.
-
Lengyel hétvége: Kamuztak a 125p Monte-Carlóval
Tavaly – Sztori -
Lengyel hétvége: Polski Fiat 126p
Tavaly – Sztori -
Autónavigátor az OT Expón
Tavaly – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 70.000 Ft Évjárat: 1989 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 65.000 Ft Évjárat: 1990 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 194.000 Ft Évjárat: 1987 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |















































































Hozzászólások (14 db)
nagyon szeretném az egyiket!! : D
Jajjj de NAGYON szeretném az egyiket!!!!!!!!! :))) IMÁDOM!!!!
már nem azért, de nekünk egy '89-es Civic -ünk és és volt már balesetünk vele, hátulról belénk jött egy Passat kombi-igaz a lökhárítónk ripityára tört- de nekünk enyhe agyrázkódáson kívül semmi bajunk nem lett. Igen a Civic/CRX megy mint a mérgezett egér és normálisan vezetve, még csak nem is életveszélyesek
Előzmények megtekintése
Nem is azzal van a baj, hogy Te nem vigyázol és neki mész valaminek, hanem ahogy írod, hogy normálisan vezetsz és valami elmebajos neked hajt úgy hogy nem tudod kivédeni. Akkor már viszont bajban vagy egy 89-es Civicben. Abból szerintem ne indulj ki, hogy hátulról elkapott egy Passat... nem lehetett nagy csattanás ha csak a lökhárító hullott szét, egy agyrázkódáshoz meg ennyi se kell, azt kaphat az ember egy nagyobb pofontól is :).
Tényleg nem biztonságos,cserében nem is gyors autó.Az sem lenne jobb,ha egy öreg japánt kapnának,ami pörög,megy is,de 0 a biztonsága(Civic,CRX,Swift).Fiatal,tapasztalatlan sofőrök bármivel tudnak balesetet okozni.
Előzmények megtekintése
már nem azért, de nekünk egy '89-es Civic -ünk és és volt már balesetünk vele, hátulról belénk jött egy Passat kombi-igaz a lökhárítónk ripityára tört- de nekünk enyhe agyrázkódáson kívül semmi bajunk nem lett. Igen a Civic/CRX megy mint a mérgezett egér és normálisan vezetve, még csak nem is életveszélyesek
A kis rózsaszín cukorka a legédesebb én szívesen száguldoznék vele!
nagyon aranyos! :D
több ilyen akció is kellene!
wííí :D nekem volt nem is egy :D ha nem nyerek veszek még egyet :)
Tényleg nem biztonságos,cserében nem is gyors autó.Az sem lenne jobb,ha egy öreg japánt kapnának,ami pörög,megy is,de 0 a biztonsága(Civic,CRX,Swift).Fiatal,tapasztalatlan sofőrök bármivel tudnak balesetet okozni.
Nagyon szép a ZP-től és az Autónavigátortól, hogy 3 ilyen jópofa autót fog a fiatalok között kisorsolni. Azonban azt gondolom, hogy az autóknak múzeumba vagy egyéb megszállott gyűjtők tulajdonába kéne inkább kerülniük. Ezek az autók nem biztonságosak. Jobb bele sem gondolni, hogy egy esetleges balesetnek milyen következményei lehetnek!!! Nem akarok ünneprontó lenni, de erre is gondolni kéne!
Előzmények megtekintése
Valóban nem biztonságos, én viszont nem ezt emelném ki, mert nem fog feltétlenül ütközni vele a tulaj. Ami viszont lesz az az állandó szívás és veszélyhelyzet abból adódóan, hogy egy kispolszki nem partner az úton, sajnos ez a legfájóbb igazság.
Nagyon szép a ZP-től és az Autónavigátortól, hogy 3 ilyen jópofa autót fog a fiatalok között kisorsolni. Azonban azt gondolom, hogy az autóknak múzeumba vagy egyéb megszállott gyűjtők tulajdonába kéne inkább kerülniük. Ezek az autók nem biztonságosak. Jobb bele sem gondolni, hogy egy esetleges balesetnek milyen következményei lehetnek!!! Nem akarok ünneprontó lenni, de erre is gondolni kéne!
Előzmények megtekintése
A biciklik sem biztonságosak, mégsem kell őket múzeumba tenni..
Nagyon szép a ZP-től és az Autónavigátortól, hogy 3 ilyen jópofa autót fog a fiatalok között kisorsolni. Azonban azt gondolom, hogy az autóknak múzeumba vagy egyéb megszállott gyűjtők tulajdonába kéne inkább kerülniük. Ezek az autók nem biztonságosak. Jobb bele sem gondolni, hogy egy esetleges balesetnek milyen következményei lehetnek!!! Nem akarok ünneprontó lenni, de erre is gondolni kéne!
Legyen végre olyan gazdájuk, aki tényleg törődik is velük, nem pedig idióta matricákkal csúfítja el őket. :)
hogy lehet jelentkezni? engem is érdekelne az egyik kicsike:D
Hajaj én nagyon pályázok rá :) pont érettségi után leszek és fősulira nagyon jól jönne :) engem is mindig megmosolyogtat :)
Múlt héten jöttek velem szembe a budai alsórakparton. Mosolyfakasztó törpekonvoj.