FIAT Grande Punto teszt
Meghalt a király, éljen a király!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ugyan a régi modell gyártásban marad, de motor- és felszereltség-választékát drasztikusan korlátozzák, hogy ne teremtsen házon belüli konkurenciát.
Bár ez a konkrét Sport verzió megszűnik, a Giugiaro-féle Maserati-arc nem tűnik el a Punto-kínálatból
A helyzet a következő: a Grande Punto nem fut ki végleg az Evo érkezésével, de összesen háromféle motorral tartják a kínálatban, egységes, voltaképpen az alapot jelentő Actual kivitelben. A tesztre kapott, 120 lóerős 1.4 T-Jet változat immáron a múlté (mostantól a használtpiacon keressék, ne a márkakereskedésekben), a modernebb, még erősebb MultiAir erőforrást az Evóban láthatjuk viszont, és a Grande Punto megtartja a nyolcszelepes 1,2-es (65 LE), valamint 1,4-es (77 LE) benzinmotorokat, továbbá az 1.3 MJet 16v dízelt, szerény 75 lóerővel. Ennyi, a kombinációs lehetőséget mindössze az turbózza fel, hogy bármelyik erőforráshoz tetszés szerint választható 3 vagy 5 ajtós karosszéria. Az extrákkal is van némi játék, például légkondicionáló egyik autóban sincs − felárért csak manuális berendezés vásárolható, a kétzónás automata klíma az Evo privilégiuma -, szerényebb a felni- és a színválaszték, ugyanakkor lehet elektromos működtetésű Skydome napfénytetőnk, sportos légterelőnk, fényezett hűtőrácsunk, és nagyon helyesen a biztonságon sem spórol a FIAT.
Amikor a Grande Punto megszületett Giugiaro mester stúdiójában, még aktuális típus volt a formai ihletet adó Maserati 4200 GT és ennek különféle változatai (Spyder, GranSport V8), így aztán a FIAT nem titkolta, sőt, büszkén hangsúlyozta, hogy üdvöskéjének előkelő modenai nagybátyja van. A történet egyáltalán nem vicc, még a Maserati egyik sötétkék árnyalata is bekerült a Grande Punto színválasztékába, amit természetesen felárért lehetett rendelni – ugyanez a szín a Bravo lemezein szintén visszaköszönhet, és nemes egyszerűséggel Maserati-kék a neve. A Fiat marketingesei okosan rájöttek, hogy nem butaság elegáns megjelenésű, komfortra hangolt, illetve harsány külsejű, sportos karakterű autókat árulni, mert a típuson belüli célközönség élesen elhatárolható egymástól. A Grande Punto Sport tesztautónk így kapott rikító sárga fényezést, oldalán végigfutó fekete matricázást, fekete betétes fényszóróházat, nagyon szép, 17 colos könnyűfém felnit, az utastérben pedig kényelmes, elektromos deréktámasszal ellátott sportülést, jó fogású bőr sportkormányt és ehhez a stílushoz passzoló, szénszálutánzatú műszerfali díszítést.
Külső méretei alapján a Grande Punto egyértelműen feszegeti a kisautós határokat; ha arra gondolunk, anno mekkora volt az első generációs Volkswagen Golf, akkor nem nehéz kimondani, bizony nagyon elszálltak a kategóriák. Ehhez képest belül az első sorban nem lehet panasz, hátul már nem eget rengetően tágas a tér, de azért saját mezőnyében nem áll rosszul a nagy Punto, és ugyanez mondható el a 275 literes csomagtérről is. Bosszantó, hogy alig van hely apró holmik tárolására, az ajtó térképzsebe nagyon szűk, a kesztyűtartó sem túlméretezett, de ennél is jobban fájt a barátságtalan, kopogós, kemény műanyagok jelenléte. Tudjuk, hogy kár álmodozni a prémium márkák színvonaláról, és az élet sem abból áll, hogy a műszerfalat tapizza az ember, de a Grande Punto Sport egyrészt nem (volt) olcsó autó, másrészt olasz, így legalább oda csempészhettek volna némi igényességet a tervezők, amit naponta lát, megfog, tehát elkerülhetetlenül érez a tulajdonos – például az ajtókra.
Piros fejű P betű jelzi a műszerfalon, hogy 120 lóerő lapul a gépházban. Kár a gyenge műanyagokért...
Ma már tudjuk, hogy az 1.4 T-Jet turbómotornak hol vannak a határai − a hamarosan megjelenő Alfa Romeo MiTo Veloce gyakorlatilag ugyanezzel a hajtóművel 180 lóerőt tud, de még kézenfekvőbb példa a Punto Abarth -, éppen ezért örömteli és meglepő, hogy a 120 lovas alapverzió is milyen méregzsákot varázsolt az autóból. A számok (0-100 km/h 8,9 másodperc, a végsebesség alulról csípi a 200 km/h-t) nem adják vissza a Grande Punto valós, életben megtapasztalható élményét, amikor combos nyomatékú dízel módjára megindul, csak éppen szó sincs arról, hogy 3500-4000 1/min környékén vége a dalnak. Ellenkezőleg, itt zendít rá igazán a négy henger, és bátran lehet száguldani, mert a fék a legjobb olasz hagyományokat idézi, tehát satu módjára dolgozik. Lassan gurulva ajánlott tojást tenni a pedál és a cipő talpa közé, nekem másik autóból átülve először majdnem sikerült lefejelni a kormányt.
Megy, mint a rakéta! A hátsó ablak sötét fóliája széria, az ablakok alatti fekete matrica feláras tétel
A dicséretek sorát a futóművel lehet folytatni, ami persze nagyon messze van egy igazi sportkocsi futóművétől, de ez a Grande Punto csak sportos kisautó – nem ugyanaz! A lényeg, hogy a komfort és a sportosság kompromisszuma megfelelő, a 120 lóerő nem kerekedik felül; rutinos vezetők szédületesen nagyot autózhatnak a kocsival, a motor ereje abszolút kihasználható, és ez a tág határokkal bíró biztonsági faktor jól jöhet a kezdőknek is. Nem tetszett viszont a kormányzás, amely az elektromos szervónak köszönhetően jóformán élettelen, és az amúgy könnyen kezelhető sebességváltó is maximum közepes, mert a hosszú utakon kóválygó kar, az érzetre gumis, nyúlós szerkezet minden, csak nem sportos. Persze, fogalmazhatunk úgy is, a Grande Punto Sport hétköznapi közlekedésre tökéletesen alkalmas, némi extravaganciával és plusz teljesítménnyel megfűszerezett, női tulajdonosoknak is nyugodt szívvel ajánlható négykerekű, és így mindjárt más megvilágításba kerülnek a dolgok.
A fogyasztás erősen függ a jobb lábtól. Ha gyerekes módon kiélvezzük, hogy minden lámpánál rakéta üzemmódban indulunk, földbe döngölve sokkal drágább és erősebb autókat, akkor ne csodálkozzunk a 11 liter feletti városi étvágyon… Autópályán 8 liter környékén táncolt a fedélzeti számítógép kijelzője, de kényelmesen, a szabályokat döntően betartva valahol 7-7,5 liter lehet az a határ, ami reálisnak mondható az átlag vonatkozásában.
Méretek
| Hosszúság: | 4,03 m |
| Szélesség: | 1,69 m |
| Magasság: | 1,49 m |
| Saját tömeg: | 1025 kg |
| Össztömeg: | 1585 kg |
| Terhelhetőség: | 560 kg |
| Tengelytáv: | 2510 mm |
| Csomagtér: | 275 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 4 |
| Hengerűrtartalom: | 1368 cm³ |
| Sebességváltó: | mechanikus - 5 fokozatú |
| Teljesítmény: | 88 kW (120 LE) |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FIAT tesztek
Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
Amerikai génekből mexikói munkások által összerakott, olasz családi autót teszteltünk. Lehet jó egy ilyen multikulti kombináció?
Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt
A 125-öst Olaszországban 1972-ben váltotta a 132-es, Lengyelországban 1974-től készült. Ilyet vezettünk.
Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt
Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.
Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt 
Gazdag alapellátmányával furgonként és egyterűként is helytállhat a Scudo. Összességében mégis melyik skatulyába illik jobban?
FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt
Extra méretű napfénytetővel faragtak nyitott autót a FIAT 500-ból. A végeredmény egy nem teljes értékű kabrió, de ez így van jól.
- FIAT Punto Evo MultiAir teszt
- Fiat 500 1.2 8V Dualogic Lounge
- Fiat Fiorino 1.3 Multijet
- Fiat Bravo 1,4 T-Jet
- Fiat Linea 1,3 Multijet Emotion
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Láthatatlan autók Magyarországon
- Kisokos külföldi járgány honosításához
- Új arcot ölt a Fiat Linea
- Ismét olcsóbb lesz a benzin
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
- Az ittas vezetés ellen kampányol a Fiat
- Fiat Viaggio, egy amerikai Kínában
- Láttuk és hallottuk: Iveco Daily Natural Power CNG
- Fiat Grand Siena - lépcsőshátú Brazíliából
- Itt az új Fiat Panda 2,6 millió forinttól
Használtautó.hu
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2006 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.690.000 Ft Évjárat: 2007 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.775.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |







































