Meghajtottuk az Opel új, és egyben szentgotthárdi turbómotorjait

Próbán az Opel friss turbós benzin- és dízelmotorja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Motoroffenzíva van az Opelnél, nem először halljuk ezt, ám hosszabb távon most próbálhattuk ki először a friss benzines és dízel turbósokat.


Miként arról már tavasszal, az Opel dudenhofeni tesztpályáján tett látogatás után is beszámoltunk, alapos motoroffenzívát hoz az Opel: 2016-ig három új sorozatban 13 új motort ígér, s palettájának 80 százalékát lecseréli. Elsőként a középméretű benzines és dízel turbómotorok jönnek, pontosabban már itt is vannak, jövőre pedig megjelenik a már bemutatott kisméretű turbós benzines is. Számunkra kedves hír, hogy mindegyik Szentgotthárdon készül.
A magyar motorokat – a németországi tesztpályán, illetve annak környékén tett rövid próba után – ezúttal Ausztriában vezethettük. A nyár eleje óta nem csak a Cascada kabrióban, hanem az Astrában (a négyajtósban csak jövő évtől) és a Zafirában is kapható 1.6 SIDI turbót GTC és ötajtós Astrában, az új 1.6 CDTI dízelt pedig a Zafirában hajthattuk – legalábbis a bemutatón, de a sors kegyes fintora, hogy épp most vendégeskedik nálunk a szintén 1.6 SIDI motoros Cascada is, még 170 lóerővel. A Cascada ugyanis záros időn belül 200 lóerővel és 280 helyett még combosabb, 300 newtonméter nyomatékkal is jönni fog. A két teljesítményszinttel érkező 1.6 SIDI turbóbomotor nevéből a SIDI a Spark Ignition Direct Injection rövidítése, azaz ez bizony egy szikragyújtású, közvetlen befecskendezésű motor. Előbbi kiemelése furcsának tűnik, de arra utalhat, hogy belátható időn belül nem csak szikragyújtású benzinesei is lehetnek majd az Opelnek. Ez a motor amúgy teljes mértékben alumínium blokkos, két vezérműtengelyes, természetesen változó vezérlésű, kétfokozatú olajpumpás, turbója a kipufogó-leömlővel egybeépített, és mindössze 41 mm átmérőjű, azaz meglehetősen kicsiny tehetetlenségű.
És mit érzünk az autóban? A SIDI motor az ígéretekhez hűen halk, mivel kézi váltóval stop-starttal adják, alapjárata nem sokszor vizslatható. Az automatához (mert ilyen is van hozzá, a kézihez hasonlóan 6 fokozattal) azonban nem jár a motorleállítás, s azt próbálva fel is tűnt, hogy alapjárata lehetne egyenletesebb. Viselkedése nem turbómotoros, ami két dolognak köszönhető: alulról is egészen jól húz, a 170 lovas 280 Nm nyomatéka 1650-4250 1/perc között konstans, hangja pedig nagyon szerény, turbófütyülés nem hallható. Csúcsteljesítményéhez viszont alaposan forgatni kell, az 6000 1/percnél érkezik, s addig bizony a SIDI motoros Astra nem úgy viselkedik, mint egy 170 lovas gép. Ehhez nyilván erőteljesen hozzájárul az is, hogy ez a motor már most kész az Euro6-os emissziós normák teljesítésére, meg persze az is, hogy egy Astra ezzel a motorral alsó hangon 1,5 tonna. A 100 km/órára gyorsulási értékek (karosszériaváltozattól függően) 8,6-8,8 másodperc közöttiek, a vegyes fogyasztás 5,9-6,1 l/100 km közötti gyári norma szerint, a valóságban pedig inkább 7,5-8 liter lesz a jellemző, ami persze messze nem rossz egy ilyen teljesítményű autótól, a szerényebb nyomatékú, 180 lóerős 1.6 turbóhoz mérten például 15 százalékos a spórolás.
Hirdetés

De nem csak benzines motor érkezett az Opel új középméretű motorjaival, hanem dízel is. Ez pedig a most a Zafirában próbált 1.6 CDTI, mely az azonos méretű, szintén közvetlen befecskendezésű SIDI benzineshez hasonlóan szentgotthárdi termék, s az Opel első alumínium blokkos dízelmotorja. A vezérlés itt is láncos, a turbó viszont változó geometriájú, 1,7 bar csúcsnyomású. Piezo-kristályos befecskendezői az Opel korábbi rendszereinél 25 százalékkal nagyobb, 2000 bar csúcsnyomással, hengerenként és ciklusonként 10 dózisban adják az üzemanyagot. Az eredmény egyebek mellett 135 lóerő 4000 1/perc fordulaton és 320 Nm 2000 1/percnél. Ezzel a motorral az Opel leváltja (elsőként a Zafirában) a korábbi 1,7 litereseket és idővel a 2,0 literesek közül is a szerényebb teljesítményűeket - méret/nyomaték arányával pedig az egész piacon bajnoknak számít, persze karöltve a Renault azonos méretű, szintén láncos 1,6-os dízelével, ami pontosan ezt az értéket hozza. A Zafirában 4,1 l/100 km vegyes fogyasztást és 109 g/km CO2-emissziót hozó motor a kisebb karosszériákban biztosan 4 liter alatti étvágyat ér majd el, a hétüléses egyterűt pedig szegmense legtakarékosabb és legtisztább tagjává teszi. Utóbbihoz segítség, hogy jár hozzá a jövőben az összes dízel Opelnél is megjelenő nitrogén-oxid csapdás, AdBlue adalékos katalizátor, mely által az Euro6-os emissziós normát is teljesíti.

Az új dízelmotor is felettébb halknak mondott, s tapasztalatunk szerint ez igaz is, ahogyan az is, hogy még a 4,66 méter hosszú, alapáron hétüléses Zafira Tourerbe sem kell nagyobb motor ennél. Versenyautóvá természetesen nem teszi, de nem is azt várjuk tőle, hanem azt, hogy vigye tisztességgel a családszállítót, illetve a családot. Bár a bemutatón csak két személlyel próbáltuk, bizonyára nem fog csütörtököt mondani telített utastérrel sem. Ha valakit érdekel, 100 km/órára 11,2 másodperc alatt gyorsíthat és 193 km/órás végsebességet adhat a szegmens legtakarékosabb motorja. Ezek bizony ígéretes számok, nem úgy az árak, a Zafira legolcsóbban 7,59 millió forintért kapható meg ezzel a motorral. Pontosan annyiért, amennyiért a 130 lóerős, Stop/Start rendszeres, ám úgy is torkosabb 2,0 literes is hazavihető, s 200 000 forinttal drágábban, mint amennyibe a 2,0 literes, 110 lóerős, legolcsóbb gázolajos Tourer kerül. Az új motor tehát nem drága, a Zafira azonban - például egy Renault Grand Scénickhez mérten – annak számít, sajnos nem a magyar autóvásárló autója, ahogyan lassacskán az új autók piacáról semmi sem fog annak számítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Erről az 1.6CDTI-ről csak az jut eszembe, hogy ez is fiat blokk lesz! Az opel combo-ba már bent van ez a blokk ami egy az egyben úgy néz ki mint az új fiat doblo 1.6Mjet! Nem valószínű, hogy az opel ezen kívűl is fejleszt még 1 1.6-os dízelt. Azt eltudom képzelni, hogy a computer vezérlésbe belepiszkáltak 1 kicsit és így mindjárt 135ló lett a 105lóerőböl.Me rábigyesztettek 1-2apróságot, hogy tisztább üzemű legyen!!

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Missa! Szedd le vagy szedesd le a szívósort, és nagynyomású mosóban előáztatva mosd át a szívósort+ a hozzátartozó EGR csövet is,takarítasd ki az EGR szelepet! Ha ezek megvannak akkor szereltesd le a katalizátort vagy cseréltesd ki! A katalizátor kiiktatása is lehetséges csak macerás 1 kicsit meg a műszakin tud néhol gondot okozni de az is megoldható. Én ezeket már végig jártam nekem is 1.3-as multijetem van csak puntoban. Amikor leszedtem a szívósort az nem volt baráti amit a belépő oldalon láttam az átmérő negyedén az 1 olajsáros kormos lerakódás volt. Nem is ment nekem se a kocsi úgy mint amikor új volt. Jah én ezt mind 243000km csináltam meg. Ezek a szerencsétlen hibák mind a EURO-s szigorításoknak köszönhetők. Nem lenne benne pl. ez az EGR szelep akkor nem rakódna le a szívósorban sem ez az olajsáros koksz. Ha ezeket mind megcsinálod onnantól jobban kell , hogy menjen az autód és ami még érdekes oly kevés füstje lesz mint újkorában!!!! Ami még fontos, hogy a nálunk kapható üzemanyagokban nincs benne a megfelelő üzemanyag adalék és ezáltal nem is mennek úgy az autók mint pl. az osztrák üzemanyaggal vagy német vagy svájci üzemanyaggal amelyekben belerakják megfelelő arányban az adalékot.Adaléknak tudom ajánlani a sthil piros színű 2ütemű motorolaját. 60Liter gázolajhoz 1-2dl sthil adalék!!! Ami nagyon jó megoldás lenne a szívósor tisztán tartására az víz/methanol rendszer beépítése az autóba. Főként methanol adagolása a szívósorba csekély mennyiségben. Az úgy kipucolná rendszeresen a szívósort EGR szelepet, hogy utána soha többet nem rakódna le az olajos koksz a rendszerben. Legfőképp teljesítménynövelésre használják ezt a víz/methanol rendszert de neked nem erre lenne felhasználva. Benzinesekbe szokták beépíteni de már dízelekbe is beépítik. Ha nem hiszed el vagy nem hallottál róla akkor nézd meg a youtubon keress rá!! Ha ezek után sem oldódik meg a problémád nekem van 1 ezermester professzor úr ismerősöm aki megoldja a problémádat ne a szervízbe vidd!! Sokszor ő segít a szervizeseknek is!!!

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    A Jóisten óvja, siker kísérje útját, valamint áldott legyen a neve az asszonyok közt, annak a tulajdonosnak akinek ez a “nagyszerű” rendszer az autójában javításra szorul :)))

    “2000 bar csúcsnyomással, hengerenként és ciklusonként 10 dózisban adják az üzemanyagot”

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    “és valljuk be ez a típus valószínüleg inkább erre való”

    A dízel részecskeszűrős gépkocsik pont nem elsősorban városba valóak és ha a kormosodás elér egy 80% közeli szintet, akkor már nagyon nehéz a kiégetést a szervizben hatékonyan előidézni és gyakorlatilag nem ér semmit az egész. Sajnos nem megfelelően üzemeltetted a gépkocsit és cserélni kellene benne, de horroráron mérik. Amúgy az a motor valóban Fiat, a részecskeszűrőt meg az EU-s környezetvédelmi előírások folyamatos szigorodásának lehet köszönni, mint most ezt az AdBlue-s dolgot is.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Biztosan állíthatom, hogy az 1.6 SIDI motorunk nem alumínium blokkos! “Csupán” a bedplate alumínium, a blokk öntvény!

    A dízel motor valóban, teljes egészében alumínium!

    Üdv.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Köszönöm az észrevételeket, igazak! Valóban azonos nyomatékú a két motor, gyári értékek szerint tényleg az Opelé a jobb, ezért adtam hangot a gyár által hirdetett jellemzőknek.

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Ja és a fogyasztási adatokat már meg sem említem! A mai autók a sok biztonsági és ütközésvédelmi rendszer valamint extrafelszereltség miatt annyira nehezek, hogy hiába fejlődnek gyorsan a motorok és kerül bele Start/Stop rendszer, Hybrid technológia stb nem tudnak kevesebbet fogyasztani a 20 évvel ezelőtt készült motorral szerelt modelleknél! (Hasonlítsuk össze hogy stílszerűek legyünk pl. az 1.6 Astra F és az 1.6 Astra J súlyát és meg fogunk lepődni. Tény, hogy méretben is nőtt az autó, de súlyban közel 50% a gyarapodás!!!)Gyári “laboratóriumi” körülmények között, légellenállás kiiktatásával, meleg motorral próbapadon kihozzák a 4-5 literes fogyasztást, ami persze köszönő viszonyban sincs a tényleges fogyasztással. Dinamikusan autózva (nem ész nélkül, de kicsivel a megengedett határok felett) egy mai középkategóriás autóval 1.6 benzinessel nem lehet 7-8 liter alatt járni és ugyanilyen autóval 1.6 körüli diesellel nem lehet 6-6,5 alatt járni! Aki ennél kevesebbet állít, az magának sem vallja be a valóságot! Lakott területen kívül világítani kell, ez sajnos kb. plusz fél litert jelent, a klíma nyáron további 1-1,5 litert, a városi forgalom (főleg BP-en) őrület tud lenni…

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Nem értem az alábbi mondatot a cikkben: az 1.6CDTI motor “méret/nyomaték arányával pedig az egész piacon bajnoknak számít.” Hiszen pl.: a Renault 1.6dCi motorja szintén 320NM nyomatékot ad le, ám az Opel 2000 fordulat/perc-hez képest már jóval hamarabb, azaz 1750 fordulattól! Kedves Mátyás, úgy veszem észre, hogy az Opel PR anyagait szóról szóra átvéve jelent meg a cikk, utánajárás nélkül!
    Ja és ugyebár a következő mondat a gyengém: az 1.6 SIDI “Ez a motor amúgy teljes mértékben alumínium blokkos, két vezérműtengelyes, természetesen változó vezérlésű, kétfokozatú olajpumpás, turbója a kipufogó-leömlővel egybeépített, és mindössze 41 mm átmérőjű, azaz meglehetősen kicsiny tehetetlenségű.” A kicsi tehetetlenségű turbo dícséretes, hiszen nem kell egy hosszabb út után hosszú ideig (fél-egy percig) járatni, hogy a turbo “lenyugodjon” és a motor leállítható legyen, de a kipufogó-leömlővel egybeépített turbo az egy őrültség! Köztudott, hogy a turbo élettartama véges, használattól függően 50-200e km, amit így nem lehet külön cserélni, csak a leömlővel együtt. Így ez sokkal drágább javítási költségekhez vezet! Gyakorlatilag előfordulhat, hogy egy magasabb futásteljesítményű autó 3-5 évesen nem ér annyit, amennyibe a turbo javítása kerül…azt hiszem ezt nem kell magyarázni! Sajnálatos dolog, hogy a mai fogyasztói társadalmunkban eljutottunk arra a szintre, hogy használj egy autót néhány évig, majd dobd el és vegyél újat! Csakhogy az autó nem zsebkendő, hogy egy használat után eldobjuk! Legalábbis Kelet-Közép-Európában nem!

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Namostan 2 probléma van a hozzászólásoddal. Az egyik, hogy ehhez a cikkhez semmi köze, a másik, hogy az 1.3 dízel motor nem Opel motor, hanem FIAT fejlesztés. Ettől még persze neked lehet igazad… 🙂

  • 2017.10.29. at 23:41
    Permalink

    Szkeptikus vagyok az OPEL új dízeljeivel kapcsolatban… 2 éve járok egy Corsa Van 1.3 CDTI kisteherautóval.
    Tömör véleményem: félelmetes, sőt életveszélyes!
    Kb. 4500 km után jelentkezett a probléma, a motor fulladt, a teljesítményét nem tudja leadni. A szokásos kötelező szervízlátogatásokon kívül ezzel a problémával már számtalanszor volt az autó szervizben. A mai napig nem sikerült a problémát megoldani. Hasonló típussal közlekedőktől is hallottam már ezt a gondot. A huzamosabb városi közlekedés után (és valljuk be ez a típus valószínüleg inkább erre való) a részecske szűrő eltömődik, a motor erőtlenné válik, néha 30(!) km/h-nál többel nem lehet vele menni, mert az elektronika letilt. Korábban “működött” a szakszerviz által is javasolt: “-Menjen ki vele az autópályára és hajtsa meg, így lehet a szűrőt kiégetni” módszer. Manapság, egy szervizelés és “szoftver frissítés” óta már ez sem működik. Döbbenetes, hogy néha az Erzsébet-hídtól a BAH csomópontig a Hegyalja úton csak úgy tudok felmenni, hogy mögöttem reflektorozik a füstöt okádó, utasokkal teli majd harminc éves Ikarus. Az autópályás “meghajtásról” csak annyit, hogy 100-110-es tempónál már rázkódik a motor, ami már előjele annak, hogy a diagnosztikai lámpa is hamarosan jelezni fogja a problémát. A szerviz két éve nem tud mit kezdeni a problémával. Én a magam részéről nem ajánlok senkinek ilyen kis dízelt.

Vélemény, hozzászólás?