Közel negyedével esett vissza a BMW i modellek értékesítése
23 százalékkal csökkent idén az elektromos BMW-k eladása
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A tavalyi évhez képest a 2016 első negyedévében 23 százalékot csökkent a BMW i modellek eladása.
A bajor autógyártó legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei évben már zsinórban a harmadik hónapja csökkenő tendenciát mutat az elektromos és hibrid i3, valamint i8 modellek eladása. Míg a tavalyi év első negyedévében 5128 db jármű talált gazdára, addig idén ez a szám 2225 darabra esett vissza. A BMW-nek nagy tervei vannak az elektromos és hibrid modellekkel, ugyanakkor a két úttörőnek számító modell jelenleg csökkenő érdeklődést mutat.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok nem tartalmazzák az X5 xDrive40e, a 330e, a 225xe Active Tourer és 740e modellek értékesítési adatait. Annak érdekében, hogy a fenti statisztika ismét emelkedésbe menjen át, a BMW idén ősszel a Párizsi Autószalonon mutatja be ráncfelvarrott i3-asát, amely növelt, a jelenlegi 160 km helyett 193 kilométeres hatótávval várható. Ugyanakkor nem panaszkodhat a BMW, hiszen az összeladásokat tekintve 2016 első negyedévét 2,9 százalékos növekedéssel zárta a cég.
de
szerintem meg 1xűen sz@rok, mondjuk ki, nem kell itt csipkét húzni rá. senkinek sincs kedve maszatolni ezzel. a tesla so-so, de ha lenne pénzem rá sem vennék. ez a primitív akkus irány rossz és kész. biznék az elektrolitba, hogy elterjed és valaki be meri vállalni végre és az akkutöltögetős majomkodást el lehetne felejteni örökre….na meg az ősrégi ottót is.
Ahhoz bármiben helyettesítőnek kellene lennie a két autónak. De még a Model 3 is más piac, és addig évek telnek el.
Nagyon pici az EV piac és erősen befolyásolja egy-két támogatási rendszer változása…
Van aki azt tippeli hogy kicsit korán jelentették be hogy a facelift hatótávja övekedni fog, így az emberek inkább kivárnak.
Kíváncsi lennék, mi a kiváltó ok. Csak nem “T”-vel kezdődik és “esla”-ra végződik?:)
Én sem értem ezt az “autósújságíró” matekot :).
“Közel negyedére esett vissza a BMW i modellek értékesítése
23 százalékkal csökkent idén…”
Szerintem negyedével – akarta írni. De úgy látom, írta is.
Lehet, hogy én értem félre, de 5128-nak 2225 az nem a negyede. De még csak nem is 23%-os csökkenés, mert akkor 3949 lenne.