Alig futott Peugeot bemutatóautók 25-38 százalék kedvezménnyel

Fizetett hirdetés

Nincs ennél jobb ajánlat: demóautók közvetlenül a gyártótól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Léteznek autók, amelyeket egyéves koruk előtt eladnak. Sokan nem is gondolják, hogy ezek megkaparinthatók, pedig igen, íme a Peugeot ajánlatai.

Újszerű, mégis használt, az első, legjelentősebb áresésen már túl lévő, mégis újszerű autók közvetlenül a gyártótól, illetve annak hazai képviseletétől? Mesésen hangzik, ám sokak szerint az ilyen tuti vételek, vagy divatos, ám idegen szóval élve „best buy” ajánlatok úgyis a tűzhöz legközelebb állóknál kötnek ki. Hiszen mindig akad egy sógor, aki lecsapna a legjobb ajánlatokra, s utána akár tovább is adná a portékákat gyorsan - tartják sokan. Nos, ez nincs feltétlenül így, a Peugeot Hungária Kft-nél jártunk, ahol bizony vannak erősen kedvezményes áron kínált, alig használtként eladó autók. Természetesen mindnek egységes jellemzője, hogy első tulajdonostól kínálják őket - mely éppen a forgalmazó. Nem egész egyéves, minden törődést megkapott példányok. Fontos, hogy míg egy céges vagy nem kellően pedáns magánszemélynél futó autónál simán előfordulhat, hogy két olajcsere között rá se néznek a kenőanyag szintjére, itt van flottakezelő, aki törődik az autókkal. Rendszeres mosást, takarítást kaptak a járgányok, ami igenis számít egy nem egész egyéves autónál is. Így ugyanis nem a por vagy bármi egyéb más szaga, hanem a kellemes újautó-illat köszön vissza az ajtók kinyitásakor. De csakugyan számít az is, hogy ezeket az autókat tényleg rendszeresen átvizsgálták. Nem lehet hiba a motorjukban, a futóművükben és természetesen elektronikai rendszereik is első kézből kaphatták meg az esetleges frissítéseket.
Hirdetés

Ilyen, gyári hátterű használt Peugeot-ba pedig már nem is vészesen magas összegért bele lehet ülni. És itt még nem is a finanszírozási kezdőrészletre, hanem a teljes vételárra gondolunk. A százalékosan is a legjelentősebb - 38% (!) - árkedvezményt kínáló Peugeot 208 1.4 VTi valahai listaára 4 040 000 forint volt.

A 2012. augusztus 8-án forgalomba helyezett metálbordó, azaz hivatalosan piros erythree színű ötajtóson eleve volt félmillió forint árkedvezmény, de a bő féléves, mindössze 5500 kilométert futott autó további bő egymillió forinttal olcsóbban, 2,5 millió forintért hazavihető. A középső, Active felszereltségű kisautó 6 légzsákos, ESP-s, elektromos első ablakos, távirányítós központi zárral és extraként gyári riasztóval is felszerelt. Ellátmányából a légkondicionáló, a tempomat és az osztottan dönthető hátsó ülés sem hiányzik. Hifije a kormányról vagy méretes és színes érintőképernyőről vezérelhető, USB-ről és CD-ről is olvas MP3-fájlokat, valamint Bluetooth-kihangosítót is ad. Egyetlen – valahai – szépséghibája (a kínálatból egyedül ezen példánynak) mondjuk van: orra bevallottan törve volt, amit persze gyári technológiával, casco biztosítással fedezve, azaz anyag- és munkaspórolás nélkül javítottak. Az amortizáció jelentősen érvényesítve van a vételárban, s további gyógyír lehet az elképesztően alacsony, mindössze 5500 kilométeres futás is.
Bár a 208 sem vészesen kisméretű autó, kategóriáját nem cáfolja meg, s családi autónak sokkal jobb ajánlatok is találhatók a használt-kínálatban. A Peugeot olcsó egyterűje, a Partner Tepee, ráadásul annak szabadidő-autós megjelenésű Outdoor változata, takarékos és erős 1.6 HDi motorral. A 115 lóerős turbódízel részecskeszűrős és 240 Newtonméterével kellően nyomatékos is. Öt független ülése mögött gigászi, alapesetben is 505 literes, síkokkal határolt, küszöb nélkül pakolható csomagteret ad, mely a hátsó székek kiemelésével 2800 literesre bővíthető. A hátsó ülések nem csak kiszerelhetők, az elsőkhöz hasonlóan tologathatók, és támladőlésük is szabályozható. Egyterűtől nem szokatlan módon hátul a padlóban is vannak pakolórekeszek, egyedi jellemző azonban, hogy hátul rendkívül helytakarékosan nyíló tolóajtókat találunk, a hasábformájával az átlagosnál sokkal jobban átlátható Partnerrel így a legszűkebb helyre parkolva is ki tudunk szabadulni az autóból. Az ülések között ugyanis akár sétálni is lehet, olyan nagy az elsők közötti tér. A „folyosón” amúgy (felárért) egy kivehető, óriási tárolószekrény is helyet kapott, pakolóhelyből tényleg nincs hiány a Partnerben.

Az Outdoor eleve gazdag ellátmányát ezen példánynál néhány további extra is kiegészíti, így függönylégzsák, Grip Control funkciós, azaz havas, saras vagy hóval borított úthoz hangolható ESP, első ülésfűtés, gyerekfelügyelő tükör, elektromos gyerekzár, automata légkondi, fény- és esőszenzor, tempomat és sebességhatároló, valamint az alapból járó MP3-olvasós, kormányoszlopról vezérelhető CD-rádión túl Bluetooth-kihangosító szerepel. A sokcélú és sok extrát adó Partnerre még a tetőbe helyezett légbefúvókat is adó Zenith panorámatető is felkerült – ezen extrával járt hozzá a családi nyaralásokkor sokszor hasznos csomagtéri 12 V-os csatlakozó is. A kínálat legidősebb példánya tavaly május 24-én lett forgalomba helyezve, listaára eredetileg 6,72 millió forint volt, melyből már újként is tetemes, 1,344 milliónyi kedvezményt kapott. A közel egyéves, 17 000 kilométeres használat további csaknem 1 millió forintot vont le árából, így ma – a valahai listaár 65 százalékáért – 4,4 millió forintért vihető haza a gazdagon felszerelt, elképesztően tágas és takarékos dízelmotorral szerelt egyterű.
A mai – zömében céges- és flottavásárlók által uralt – piacon persze mind fontosabbak az üzleti, menedzseri autók. Aki ilyet keres, szintén találhat „jóárasított” Peugeot-t. Szedán karosszéria, kecses vonalak, izmos, takarékos turbódízel jellemzi a divatos fehér gyöngyház fényezésű 508-ast, mely Active ellátmányával és 2,0 literes HDi motorjával a palettán egyaránt középutas, abszolút értékben pedig bőven átlag feletti. A 140 lóerős, 320 Newtonméteres turbódízelnél még azonos motormérettel is van izmosabb, kelleni mondjuk messze nem kell.

Létezik jobban felszerelt is, ám már az Active is ad sok egyéb mellett kanyarfény funkciós ködlámpákat, ESP-t, 6 légzsákot, extraként profi riasztórendszert, kétzónás automata légkondit, tempomatot, tolatóradart, elektromos ablakokat és tükröket, egészen profi, 8 hangszórós, MP3-olvasós, Bluetooth-szal nem csak kihangosítást, hanem zeneátjátszást is kínáló hifit és temérdek egyéb okosságot is. Tükrei például az autó zárásakor automatikusan behajlanak, az ablakok távirányítóról leengedhetők, az első ülések pedig feláras tételként, de fűthetők, további, a megjelenésen dobó extra a 17 colos alufelniszett. Noha az 508 - takarékos dízelként nem meglepő módon - háromnegyed éves korához képest viszonylag sokat, 21 ezer kilométert futott, állapotán ez nem látszik, árán annál inkább. Az extráival valaha 8,32 millió forintos listaáron adott példány ma 31,5 százalékkal eredeti ára alatt, 5,7 millióért kapható meg, mellyel vonzó ajánlat az üzleti célra is alkalmas, tágas utazóautót keresők számára.
Nem vitás, hogy a Peugeot mai csúcsmodellje a hibrid hajtásláncú, azáltal összkerékhajtású, emelt hasmagasságú 508 RXH – ilyet is találunk ára alatt kínált, alig használt autóként. Az egyetlen, eleve igen gazdag ellátmánnyal létező RXH-k feláras extrákat is szép számmal kaptak, gyári riasztó, kanyarkövető xenon fényszóró, automata reflektor, négyzónás (!) légkondicionáló, kulcs nélküli nyitás és indítás, elektromos mozgatású csomagtérajtó és teljes bőr-alcantara kárpitozás mindkettőbe jutott.

Eszményi hangzású JBL hifit a nem csak kívülről, hanem üléseinek varrásával is barna példány kapott, a gyöngyház fehérbe „csak” az alap, navigációs, Bluetooth-kapcsolatos, természetesen szintén minőségi rendszer került. Mindkét példány 2012. június 4-én került forgalomba, magyarán 10 hónaposak, listaáruk a fehér esetén 12,67, a barnánál 12,82 millió forint volt. Futásuk 26, illetve 23 ezer kilométer, mindkét példány újkori árának háromnegyedéért megvehető, a fehér 508 RXH így 9,5, a hajszálnyit kevesebbet futott és jobban felszerelt metálbarna 9,6 millióért kapható meg. Nem vitás, hogy ezek az árak nem a piac legkedvezőbbjei, akinek azonban fontos, hogy újszerű autót kapjon, az jó boltot csinálhat a vezérképviselettől vásárlással, s utóbbi még az értéktartásnak, illetve a majdani újból értékesítésnek is kedvezhet – főként akkor, ha leendő gazdáik garancia-kiterjesztést is vásárolnak hozzájuk.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?