Igazán elegáns kiállítás nyílt a Ferrari Múzeumban!

Időtlen mesterművek a Ferrari Múzeum új kiállításán!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most igazi ritkaságokra vethetünk néhány pillantást Modenában – Ferrari rajongóknak különösen ajánlott az új kiállítás!

„Időtlen mesterművek” címmel nyílt meg a modenai Enzo Ferrari Múzeum új kiállítása, amiben a márka olyan ikonikus járműveit gyűjtötték össze, amely az olasz gyártó időtlen eleganciával felruházott autóit vonultatja fel. Mondhatni, hogy minden idők legelegánsabb kiállítását sikerült most bemutatnia az olasz márkának.[BANNER type="1"] Az Ágaskodó Paripa mindig is az örök időkre szóló szépséget próbálta ötvözni a funkcionalitással, a szenvedéllyel és a sebességgel. Ennélfogva a kiállításon olyan szépségeket lehet többek között megtekinteni, mint a valódi ritkaságnak számító Ferrari 250 GTO még 1962-ből, az 1954-es Ferrari 750 Monza, a Ferrari Monza SP1, vagy épp a Ferrari 500 TRC. És a felsorolás még korántsem teljes! A kiállítás koncepciója egyébként a felvonultatott autók mellett más szektorok „mesterműveit” is megjeleníti: például bútorokat, művészeti tárgyakat, elektromos berendezéseket, amikkel kontextusba helyezhető az adott autóhoz kapcsolódó korszak – nemcsak az autóipar, de a határokon átívelő történelem szempontjából is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?