A 21. század hippijeinek szól majd a Volkswagen ID.Buzz

Emojikkal, újrahasznosított anyagokkal és hasznos részletekkel jön az elektromos kisbusz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen ID.Buzz bemutatójára nem kell már sokat várni, addig is itt van néhány érdekes, hasznos és cuki részlet.

Március 9-én lehull a lepel a Volkswagen legendás kisbuszának modern kori reinkarnációjáról, a teljesen elektromos ID.Buzzról. Villanyhajtású kisbuszként eleve ritkaságnak fog számítani, de ha figyelembe vesszük személyiségét és feltételezett célközönségét, akkor teljesen egyedüli szereplőnek is tűnhet: a tiszta, funkcionális haszongépjárművektől kissé eltérően ugyanis az ID.Buzz egy élmény akar lenni, egy jópofa színfolt az utcákon.
Hirdetés
A Buzz, azaz nyüzsgés a Volkswagen eddigi leginkább újrahasznosított anyagokból készült modellje lesz. Akár teljesen állati eredetű bőrtől mentes, vegán belsővel is kérhető, ebben az esetben szintetikus bőrök helyettesítik az állatit, melyek tapintásra hasonló érzést keltenek. Azt nem elemezte a gyártó részletesen, hogy környezetkímélőbb-e a poliuretán, mint a marhabőr, egyedül annyit tudhatunk biztosan, hogy előbbihez nem kellett levágni egy tenyészállatot, ami nem csak az állatbarátoknak örvendetes, hanem a légkör miatt aggódóknak is, hiszen rengeteg üvegházhatású metán termelését akadályozták így meg. Más kérdés, hogy a poliuretán ugyanakkor kőolaj-származék, tehát innen is van még hova fejlődni. A bizonytalanságokon való lamentálás helyett nézzük azt, ami biztosan állítható az ID.Buzzal kapcsolatban: például az ülések, a padló és a tető huzata újrahasznosított anyagokból készülnek, köztük SEAQUAL-ból, ami 10%-ban az óceánokból begyűjtött műanyaghulladékból, 90%-ban pedig "szárazföldi" PET-palackokból készül. Vagy ehelyett lehet ArtVelours ECO fantázianévre hallgató anyagot is választani, ez is 71%-ban újrahasznosított anyagokból készül (és bizonyára olcsóbb opció). De nem csak a környezetvédelem miatt szól ez a modern hippiknek, hanem például a színválaszték miatt is: hét alapszíne mellett négyféle kéttónusú fényezés is elérhető lesz hozzá, megidézve a mára klasszikussá vált Volkswagen kisbuszokat. A Buzz egyébként ötüléses buszként vagy egy üléssoros dobozosként is rendelhető lesz, utóbbi raktere majdnem 4 köbméternyi csomagot képes befogadni. A praktikusság olyan apróságokkal is folytatódik, mint az utastérbe épített jégkaparó vagy sörnyitó, a cukiságra vágyó utasok pedig a smiley-kal és a dombornyomott rajzokkal lehetnek majd elégedettek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?