Limuzin helyett már SUV-kupé a luxus Renault: ilyen a Rafale!
Mindenki utánafordul, de használni is élmény a Renault Rafalét
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Vadiúj modellel bővült a Renault modellpalettája. A Rafale a francia márka új csúcsterméke, ennek megfelelően igyekeztek mindent beletenni.

A D-szegmensbe szánt SUV-kupé formaterve pedig akárhonnan is nézzük piszok jól sikerült. Az első és hátsó lámpatestek önmagukban is műremekek, de a csomagtér-ajtón elhelyezett légterelő is igencsak különleges. A frontrészen az óriási emblémát apró rombuszok ölelik körbe, amelyek menet közben mozognak is annak függvényében, hogy a technika éppen mennyi hűtést kíván meg. Ennek érdekessége, hogy elméletileg a mesterséges intelligencia segítségével alkották a mérnökök. A tesztpéldány egyébként a lehető legvadabb megjelenést kapta, mivel az epirit Alpine felszereltségi szintet kapta.









Ahogyan az egy D-SUV-tól elvárható a csomagér is kiválóan pakolható. 627 liter az űrtartalma a full hibrid hajtásláncú verziónak, de a hátsó fotelek lehajtásával 1914 literig bővíthető.
Most, hogy alaposan kiveséztük a belső teret, nézzük mi lapul a Rafale orrában. A tesztpéldány a 200 lóerős full hibrid hajtásláncot kapta. Ennek szívét 3 hengeres, 1,2 literes benzines erőforrás adja 130 lóerővel. Ehhez társul a 68 lovas villanymotor, a kettő együtt 205 newtonméternyi nyomaték leadására képes 1750-es fordulaton. A konfigurációt egy 2 kilowattórás akkumulátor teszi teljessé.
A gyári értékek szerint a hajtáslánc 100 kilométerre vetítve mindössze 4,7 literes átlagfogyasztással is megelégszik, ezt pedig a tesztidőszak alatt hozta is a Rafale, ami azért is szép, mert 55 literes az üzemanyagtartály, tehát messzire elvisz tankolás nélkül.
Ahogyan a teszt elején is említettem, a Rafale egy rendkívül látványos autó. Az utcán egy idő után már nem is számoltam hányan fordultak utána, sőt még a mosóban is a csodájára jártak. Persze lehet akármennyire kihívó egy autó, ha nem jó vele közlekedni. Szerencsére itt erről szó sincs, a már alaposan kitárgyalt bajuszkapcsolókon túl nem tudok belekötni a kezelőfelületekbe, a Scenic tesztemben bemutatott Driving Score rendszer itt is igyekszik biztonságosabb közlekedésre ösztönözni, de a gyári Google alapú navigáció is nagyban megkönnyíti az ember életét.
A hajtáslánc viszont nem győzött meg ennyire. A háromhengeres erőforrás ugyan tisztességes teljesítményt kínál a villanymotorral kiegészítve, viszont ha az 1660 kilogrammos saját tömeget is beleszámoljuk a képletbe, már nem is tűnik olyan soknak a 200 ló. Autópályás tempónál a tekintélyes mennyiségű hangszigetelés ellenére is tisztán hallgató a benzinmotor erőlködése, inkább városban érzi jól magát. A futóművet viszont kiválóan hangolták, még a 20 colos felnikkel is ügyesen elnyelte a kisebb úthibákat.
Na, de mennyit is kérnek a Renault új csúcsmodelljéért? Ezen sorok írásakor a Rafale indulóára (1,5 millió forintos árengedménnyel) 18 299 000 forintról indul techno felszereltségi szinttel. Ha a képeken szereplő espirit Alpine csomagra fáj a vásárló foga, akkor már minimum 19 799 000 forinttal kell számolnia. Ezen felül a tesztpéldány kéttónusú fényezése további 580 ezer forintba kerül, a Matrix LED Vision fényszórókat, az Aktív Vezetési Asszisztens, valamint az intelligens adaptív tempomatot magába foglaló driving csomag még 575 ezret dob a vételáron, de a city premium pakk (félautomata parkolóasszisztens + 360 fokos kamera 3D képpel + talajra vetített Renault logó + elektromosan állítható, fűthető és behajtható külső visszapillantó tükrök memória funkcióval) is 350 ezer forint plusz.



Árak
Tesztmodell alapára
19 799 000 Ft (2025.01.20.)
Tesztautó ára
22 999 000 Ft (2025.01.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
146 kW (199 LE) 4500 1/min-nél
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4710 mm
Szélesség:
1866 mm
Magasság:
1613 mm
Saját tömeg:
1660 kg
Össztömeg:
2180 kg
Terhelhetőség:
520 kg
Tengelytáv:
2738 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV-kupé
Csomagtér:
627-1914 l
Motor és váltó
Motor:
Full hibrid
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
automata
Nyomaték:
205 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
146 kW (199 LE) 4500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
CO2-kibocsátás:
105 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,0 l/100km
Vaooo 23 milla 1.2 benzin 3-henger. Tök megéri.