Már itthon az XPENG, egy újabb kínai hódító!

Egy egészen fiatal kínai autómárka érkezett hazánkba

Csupán 2014-ben kezdte az autógyártást az XPENG, ám mostanra már ott tartanak, hogy idén 400 ezer jármű értékesítése a a cél. Ebben segíthet a magyar piac is, habár mi csak egy csepp vagyunk a tengerben.

Tavaly 200 ezer autót adott el az XPENG, ezt szeretnék idén a duplájára emelni. A siker elégvalószínű, főleg, hogy erőteljes terjeszkedésbe kezdett a márka, így már hazánkban illetve a környező országok közül Horvátországban és Szlovéniában is elkezdődött a forgalmazás az AutoWallis és a Caetano közös projektjében. Hozzánk kezdetben a G6 és a G9 szabadidő-autók érkeznek. sőt már be is árazták őket. A G6,ami leginkább egy nagyon lekerekített SUV-kupéra emlékeztet, 17 990 000 forintos indulóárral csábít. Hossza 4,76 méter, a szélessége 1,92 méter, magassága pedig 1,65 méter míg a tengelytávolsága 2,89 méter. Utastere tágas, prémium minőségre törekedtek a tervezők. Az autó csomagtere alapból 571 literes, de 1374 literesre bővíthető, vontatni pedig másfél tonnás tömeget tud. Kétféle változatban rendelhető. A gyengébbik 296 villanylóerőt tud 440 Nm forgatónyomaték társaságában, hátsókerék-hajtással, míg az erősebb változat már összkerékhajtású és 487 lóerős, 660 Nm nyomatékkal. Utóbbinak 510 km a hatótávolsága, előbbinek pedig maximum 535 km a 80,8 kWh kapacitású akkumulátorral. Ráadásul olyan villámtöltést is tudnak, amivel 12 perc alatt 80 százalékosra tölthető az aksi (451 kilowattal). A G9 impozánsabb, klasszikus SUV, természetesen nagyobb utastérrel, hiszen hossza 4,89 méter, szélessége 1,94 méter, a magassága pedig 1,68 méter, miközben a tengelytávja 2998 mm. Csomagtere alapból660 literes, de 1576 literesre bővíthető, orrában pedig 71 literes rekeszt hord. Itt már három modell közül lehet választani. A belépő szint a hátsókerék-hajtású, 79 kWh-s akkumulátorral, 351 lóerővel és 465 Nm forgatónyomatékkal felvértezett változat. A csúcs pedig a 93 kWh-s akkumulátoros, 575 lóerős (695 Nm), összkerékhajtású modell, ami 540 kilométeres hatótávot tud. A kisebbik aksival pedig 502 km a hatótáv. De itt már 525 kilowattal is mehet a villámtöltés. A G9 indulóára 24 190 000 forint. Az autók a Magna Steyr ausztirai üzeméből érkeznek majd 5 éves vagy 120 000 kilométeres általános garanciával és 8 év vagy 160 000 kilométeres garanciával az akkumulátorra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre