Néhány évvel ezelőtt állt elő az Audi a nagyszabású átnevezési tervével, amely szerint a benzin- és dízelüzemű autóik páratlan, az elektromos változatok pedig páros számokat kaptak volna. Az autógyártó azonban gyorsan felhagyott ezzel a megoldással, mostanra pedig egyenesen elismerik, hogy ez mégsem volt jó döntés. Nem kizárt, hogy a páratlan és páros számok megkülönböztetésének stratégiája az öltönyösök megbeszélésén jól hangzott, a valóságban viszont azt eredményezte, hogy az évtizedek óta népszerű A4 szedán és kombi hirtelen A5 lett, a korábban ezen a néven forgalmazott kupé pedig megszűnt.
Ez a váltás összezavarta a vásárlókat, és megnehezítette az értékesítők munkáját.
Mostanra viszont egyre több jel utal arra, hogy a klasszikus A4 embléma hamarosan visszatérhet a száműzetésből a belső égésű autók világába. Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója a közelmúltban nyíltan hibának nevezte az elődje által jóváhagyott lépést. A müncheni autószalonon az ausztrál Drive-nak nyilatkozva elmondta, hogy a márka visszatér a hagyományos rendszeréhez, ahol
„az A jelöli az alacsonyabb autókat, a Q pedig a terepjárókat, az ezt követő szám pedig szigorúan csak az autó méretét vagy szegmensét”.
Persze, az Audi azonnal visszakozott, miután az A4-ből A5 lett, még éppen időben ahhoz, hogy megakadályozzák az A6 átnevezését, ám ez nem oldotta meg a már átemblémázott modell problémáját. Döllner most azt mondja, hogy a belső égésű motorral szerelt A5 minél korábbi visszanevezése
„elképzelhető”. Ez erősen arra utal, hogy a jelenlegi, belső égésű motorral szerelt A5 újra A4 emblémát viselhet, amikor megkapja a modellciklus közepén a frissítését, valószínűleg a következő néhány évben. Hozzátette viszont azt is, hogy a régi elnevezési struktúrához való visszatérés nem befolyásolná az új elektromos járművek bevezetését, illetve azok neveit. Ez főként azért fontos, mert egy tisztán elektromos A4 jelenleg is fejlesztés alatt áll, és várhatóan az A4 e-tron nevet kapja majd, amikor az évtized végén, várhatóan 2028-ban bemutatkozik.