557 ezer kilométerrel az órájában egy 35 éves autó már bőven megérett a nyugdíjra. Az alábbi felvételen látható, dízel Mercedes-Benz W124 azonban még kényelmesen kirázta a kisujjából a hivatalos végsebességét. Sőt, még túl is lépte azt. A 2,5 literes, turbó nélküli dízel mindösszesen 94 lóerőre képes, így a hivatalos adatsor szerint legfeljebb 175 km/órára tudja repíteni az 1390 kilogrammos karosszériát. Ennek ellenére az óracsoporton a mutató többször is a 190 vonalához közelített, sőt, egyszer még át is lépte azt. Hab a tortán, hogy mindezt egy fél költözéssel a hátsó ülésen és a csomagtartóban. Ha nem hiszed, az alábbi videóból utánajárhatsz!

