Itt a legelső F1-es motorral szerelt utcai autó

1000 lóerőt teljesít, és képes csak elöl hajtani az AMG Project One

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy darab elektromotor és a jelenlegi Mercedes Forma-1-es versenyautójának átdolgozott 1,6-os turbós motorja dolgozik benne. Mindezt klasszikus Le Mans-i prototípus formába húzták.


Végre bemutatkozott a Mercedes-AMG nagyágyúja, a Frankfurti Autószalon előestéjének sztárja térdre kényszerítette az autósvilágot. A világon először valódi Forma-1-es technikát vitt közútra az AMG, de inkább annál is többet. Ugyanis a jelenlegi W08-as versenyautó 1,6 literes V6-os turbós motorja dolgozik a Project One gyomrában, de amit Hamilton és Bottas hajt, az egy csöppet azért más. Az utcai használathoz és a kapható üzemanyagokhoz hangolták, így nem képes elérni a 15 000-es fordulatszámot, de a 11 000-be azért beleforog, tehát a hangélmény azért meglesz, ráadásul a teljesítmény sem 4000-től, hanem már 2000-től elérhető.
A V6-os motor viszont csak a kezdet, annak főtengely-kihajtásán egy 160 lóerős villanymotort találunk. Hogy a motornál maradjunk még egy picit, a turbón is találunk egy 90 kW-os villanymotort, ami a gázpedál lenyomására azonnal felpörgeti a turbót, így a turbólyukként ismert reakcióidő-késést a Project One egyáltalán nem ismeri. A hajtás további részéhez már az orrban kell turkálnunk. A két első kerék egyenként kapott egy-egy 160 lóerős, 55 ezres fordulatszámra képes villanymotort, amik különböző sebességgel képesek hajtani, illetve visszatermelni, ezzel nyomatékvektoros rásegítést is biztosítanak. Emellett, hogy a Greenpeace-esek se hördülhessenek föl, képesek mozgatni is a Project One-t összesen 25 kilométeren keresztül, tehát a Mercedes-AMG nagyágyúja nem csak az első F1 motoros utcai autó, de a legelső fronthajtású szuperautó is lehet időnként. A rendszer teljesítményét pontosan nem adták még meg, annyit elég tudnunk, hogy 1000 fölé rúg a lovak száma.
Hirdetés

A karosszériát már a Le Mans-i prototípusautók idézték, a kabin persze kétszemélyes. Megjelenése brutális, a szénszálas műanyag burkolatokat szélcsatornában edzették, itt semmi sincs véletlenül, és egyetlen részlet sem öncélú, minden azért olyan, amilyen, hogy a Project One 6 másodpercnél kevesebb idő alatt érhesse el a 200 km/h-át, a vége pedig valahol 350 környékén lesz. Rengeteg az aktív légterelő is a karosszérián, az eddig még soha nem látott kerékjárati szellőzőkön a technikát tekintve már meg sem lepődünk. A brutális és áramvonalas héj alatt szintén szénszálas, úgynevezett monocoque vázat találunk, abban pedig a minimalista utasteret, a motorokat és a V6-oshoz kapcsolt vadonatúj, csak a Project One-hoz fejlesztett 8 fokozatú automata váltót.
A Project One Michelin Pilot Sport Cup 2 abroncsokat nyúz elöl 285/35 R19, hátul 335/30 R20-as méretben. Az apró kabinban két darab 10 colos kijelzőt találunk a kőkemény versenyülések és a szintén Forma-1 stílusú kormányon túl. Utóbbin ugyanazokat a gombokat láthatjuk, mint a legtöbb Mercedesben, ám itt egy kicsit több van belőlük. Van egyébként légkondi, elektromos ablakok és hátsó szélvédő híján tolatókamera is. 275 darab készül belőle csak és kizárólag balkormányos kivitelben. Az AMG már veszi a rendeléseket, de a legelső darab legkorábban 18 hónap múlva kerülhet a gazdájához, aki 2,27 millió eurót, vagyis több mint 710 millió forintot fizet érte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:55
    Permalink

    A 18 év alatt csak fékbetétet, olajat meg gumikat vettem rá.Semmi karbantartási költség.
    Szerintem a technológián múlik. A Honda mindig is jó volt ebben.
    Ezzel a technikával csak a CRX és a felső kategória, az NSX motorja készült.
    Van nálunk egy márkaszervíz, ami régebben Merceds-Honda volt, most már csak Mercedes, mert a Hondák nem romlottak el, a kötelező gariszervíz meg nem volt nekik üzlet.

  • 2017.10.27. at 14:55
    Permalink

    Lehet, hogy “Nikasil”, “üzemórás”, de asszem alapból tartósabb a sima acélfalú hengereknél, nekem elment több mint 200000-et, és csak azért adtam el, mert az alváz néhány régebbi törés miatt rozsdásodott. A motor leginkább 4-7000 között pörgött. Mennyi is az az üzemóra?
    Ehhez képest az új Toyota Celica 45000-nél dugattyú, 125000-nél blokkcserés lett. 5000 felett elfogy az ereje.

  • 2017.10.27. at 14:55
    Permalink

    Nicasil hengernek hívják, és azért használják mások is. Az a hátránya, hogy ezek a motorok általában “üzemórás” motorok és időnként ki kell cserélni a felét. Kifejezetten igaz ez pl a dugattyúkra.

  • 2017.10.27. at 14:55
    Permalink

    Ja, az info, az 1992-es CRX ami még katalizátor nélküli, az Airton Senna és Berger által hajtott világbajnok F1 motorból készült.
    Érdekesség a széria autóknál szokatlan krómozott hengerfal (nem is szabad fúrni!), molibdén bevonatú dugattyúk. Ezért nem eszik olajat, csak max 1/2 liter/10.000km. Egyre jobban húz, ahogy pörgeted, aztán sajna jön a limit. Más autóknál nincs ilyen élmény, érdemes kipróbálni egyszer. 1-esben 80-ig, 2-esben 120-ig megy.

  • 2017.10.27. at 14:55
    Permalink

    Nem kellene elorozni a címet a HONDA-tól!!! Az első utcaira konvertált F1 a Honda CRX volt az 1988-as 8 hengeres F1 motor félbevágva 4 hengeresre és némi fordulatszám limit (7500), by Mugen Honda, az F1 csapat által gyártva.
    Nekem 18 évig volt, tuti autó, hibamentes. Sajna nincs benne ABS és légzsák. Némi software chip-tuning és pörög 12000-et (250LE).
    Ha újra gyártanák, ismét vennék egyet.

Vélemény, hozzászólás?