Itt az első Volvo kisbusz, amely rögtön az elitet célozza

A Geely kétszer is elsütötte ugyanazt, a Volvo esetében szebb lett a végeredmény

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

720 kilométeres hatótávval hódítaná meg első körben az ázsiai piacot a Volvo az EM90 névre keresztelt buszlimuzinjával. De az embléma mögött tényleg csak egy kínai modell koppintása?

A buszlimuzinok valóságos reneszánsza indult az elmúlt időszakban, hiszen egymást érik a bemutatók. Persze a SUV-ok így is nagy fölénnyel uralják a piacot, de idén a Lexus és a Geely coport is villantott a szűk elitnek szánt típusból. Utóbbi nem is állt meg egynél, hiszen a Zeekr 009 után megérkezett a Volvo EM90 is, amely első ránézésre kísértetiesen hajaz a kínai márka buszlimuzinjára.
Hirdetés
Az autó elejétől indulva az A-oszloppal bezárólag teljesen új megjelenést kapott a Volvo kisbusza, a hátsóbb traktusban az ajtók fölött végigfutó díszcsík és a kilincsek elhelyezése is megegyezik, igaz a hátsó lámpák szintén egyedi megjelenést kaptak, így jobban illeszkednek a márka arculatához. A Volvo pontos adatokat nem közölt a buszlimuzin dimenzióiról, de a Zeekr 009 jó támpont lehet: a kínai márka modellje 5,2 méter hosszú, 2 méter széles, 1,87 méter magas, a tengelytávja pedig 3,21 méter. Az utastérben a Zeekr megoldásához hasonlóan 2+2+2-es elrendezésben találhatóak az ülések, a második üléssor előtt pedig egy hatalmas képernyő is szolgálja az utasokat. Persze a sofőrnek sem kell panaszkodnia, hiszen középre egy hatalmas, 15,4 colos kijelző került, de a műszeregység is digitális, fizikai gomb alig került az autóba.
Hirdetés
A harmadik tisztán elektromos Volvo 268 lóerős villanymotorral rendelhető, ehhez egy 116 kilowattórás akkumulátor társul, amely a kínai CLTC mérések szerint 738 kilométert képes megtenni két töltés között, és akár 30 perc alatt feltölthető 10 százalékról nyolcvanra. Az EM90-et egyelőre csak Kínában kezdik értékesíteni, az ára 818 ezer jüanról, vagyis nagyjából 40 millió forintról indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?