Rekordösszegért épül Magyarország legújabb autós hídja

A grandiózus beruházással nem csak a mohácsiak életét könnyítik, már jövőre indul az építkezés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb Dunát átszelő híd épül itthon, Lázár János elárulta, pontosan mennyibe fog kerülni a mohácsi híd - közel hatszor annyiba, mint a Kőröshegyi völgyhíd.

Lázár János, építési és közlekedési miniszter egy rádióadásban árulta el, hogy már jövőre megkezdődik a legújabb Dunát átszelő híd építése, amelyet Mohács mellett húznak fel. Az interjúban elárulta, szerinte 300-320 milliárd forintból valósulhat meg az új átkelő, ezzel ez lesz minden idők legdrágább magyar hídja - írta meg a Világgazdaság. Viszonyításképpen a Kőröshegyi völgyhíd anno 51,18 milliárd forintból készült el, valamint a hozzá tartozó autópálya-szakaszok 76 milliárdot emésztettek fel, bár ezeket több mint 16 éve adták át.
Hirdetés
A mohácsi Duna-híd ötlete nem új keletű, hiszen immár 30 éve tervezik, de most van először reális esély a megvalósulásra. Ezen a környéken jelenleg nem egyszerű az átkelés, ugyanis kizárólag komppal lehetséges, ezt a problémát oldhatja meg az szerkezet. Persze egy ekkora beruházással nem csak a helyi lakosoknak kedveznének, az országos úthálózat is sokat nyerne. Az épülő híd kapcsolatot teremtene az 51. számú főút és az M6-os autópálya között, így a külföldről érkező teherforgalom számára is jelentős könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell 30 kilométert kerülniük északi irányba, és a belterületen elhelyezkedő bajai hídon átkelni. A felépítmény részleteiről már tavaly decemberben beszámolt a Magyar Építők, az információk szerint az acélszerkezetű, hármas tagolású híd kétszer két sávos, 18 ezer négyzetméter felületű, és 750 méter hosszúságú lehet, a szerkezeti magasság pedig a pályaszint felett 37,62 méterrel húzódna a kosárfüles kialakításnak köszönhetően. Persze nem csak az autósok járhatnak jól a híddal, ugyanis a déli oldalon egy kétirányú kerékpárút is létesülne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?