A Hyundai felcsavarható képernyője hasznosabb, mint gondolnád

A Hyundai Mobis által fejlesztett infotainment képernyő mérete igény szerint változtatható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Óriási képernyőt kínál a Hyundai Mobis innovációja, de csak akkor, amikor szükség van rá - máskor viszont diszkréten eltűnik, kevés helyet foglalva.

Az utóbbi egy évtized egyik fontos autóipari tanulsága, hogy amennyire modernnek tűnik bemutatásakor egy adott technológiai újítás, annyira hamar elavulttá válik. Még ha egy külsőre és belsőre is szép autót sikerült tervezni, ami akár tíz évvel később is megállja a helyét az utakon, elég hamar illúzióromboló tud lenni egyesek számára, amikor a műszerfalon megpillantják a gomberdőket, vagy a központi képernyő kicsi méretét, rossz felbontását. Ezért nehéz olyan megoldást találni ma, ami miatt később sem kell majd szégyenkezni - erre is alkalmas lehet a Hyundai leányvállalatának, a Mobisnak a legújabb találmánya.
Hirdetés
A Mobis megalkotta a világ első felcsavarható infotainment képernyőjét, ami egyelőre még csak prototípus formájában létezik. Lényege, hogy alapvetően a műszefalba rejtett, hengerbe csavart állapotban van a képernyő, vezetés közben viszont felemelkedve kiegyenesedik, mint egy vetítővászon. Műszerfalból kiemelkedő képernyőket korábban is láttunk már (például az Audinál), de az fix állapotában süllyedt a panelek mögé, így sokkal több helyre volt szüksége - ez pedig hatványozottan igaz lenne manapság, amikor a képernyők még nagyobbra nőttek.
Hirdetés
A Mobis felcsavarható képernyője legnagyobb kiterjedésében 30 colos átlóval rendelkezik, ami már asztali monitorok méretével vetekszik. Szükség van ekkora képernyőre? Épp ez a lényeg, a felcsavarható kialakításnak köszönhetően ugyanis éppen annyi emelkedik ki a műszerfalból, amennyi indokolt. Vezetés közben például az alapvető információk elférnek a képernyő egyharmadán, navigáció esetében viszont még egy újabb harmad kigördül. Álló helyzetben, például az akkumulátorok töltése közben viszont a teljes 30 col az utasok elé tárul, így például videókat, filmeket is lehet rajta nézni. További előnye a Mobis újdonságának, hogy például a plafonra is beépíthető a hátsó utasok szórakoztatására, mint egy legördülő mozivászon. Sőt, kisbuszok esetében akár oldalra is fel lehet szerelni, csupán 12 cm-es mélységre van szükség, hogy a hengerbe görgetett képernyő foglalata elférjen. A képernyő felbontása minimum QHD, de akár nagyobb is lehet, arról viszont nem tett említést a Mobis, hogy érintésérzékeny-e (tehát valószínűleg nem az). A Mobis főként európai luxusmárkáknak kívánja értékesíteni a megoldást, így könnyen előfordulhat, hogy a jövő Rolls-Royce és Bentley modelljeiben ilyen műanyag OLED panelek lesznek, amik diszkréten el tudnak tűnni a drága faburkolatok mögött.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?