Ismét gyártásba kerül a Hummer H1

A klasszikusnak mondható Hummer gyártását újrakezdik, de nem a General Motorsnál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vélhetően elég nagy keletje lesz a VLF Automotive legújabb autójának, amit tulajdonképpen mindenki jól ismer. Az eredeti Hummer H1-est küldik gyártásba.


Elég szép karriert futott be a Hummer, miután sikeresen közúti használatra alkalmas járgányt faragtak a katonai gépből. Sok közös persze nincs bennük, csak a kinézet és a méret, a technika egészen más volt a haditechnika és a civil Hummer H1 lemezei alatt. Arnold Schwarzeneggernek is nagy köze volt ahhoz, hogy utcára kerüljön a H1, mai szemléleteivel valószínűleg ezzel már nem értene egyet, ahogy egész Amerika sem, ugyanis a H1 forgalmazását 2006-ban betiltották, mivel semmilyen körülmények között nem volt képes hozni az akkoriban új környezetvédelmi normákat.
Hirdetés
A világ többi táján viszont vágynak a H1-re, tért ki rá John Costin, a VLF Automotive jelenlegi elnöke, ezért megadják nekik. A vállalat, melyet a korábbi GM vezér Bob Lutz alapított, és amelyiknél Henrik Fisker jelenleg dolgozik, újra gyártásba küldi az eredeti Hummer H1-et. Mivel a Hummer név továbbra is a GM tulajdona, az új óriást Humvee C-seriesnek hívják. A régi szerszámokat használva, az eredeti tervek alapján készülnek majd a terepjárók, melyekbe friss fejlesztésű GM motorok kerülnek. 190, 205, vagy 250 lóerős, 6,5 literes V8-as dízelt, vagy 450 lóerős 6,2-es V8-as benzinest kaphat a gyomrába. Felszereltségi szintből három lesz: Bravo, Charlie és Delta. Mivel az Államokban még mindig tiltott a forgalmazása, az lesz lényegében az egyetlen hely, ahol nem lesz kapható, érkezik belőle Európába, Afrikába és a Közel-Keletre is, valamint jövő januártól Kínában is elérhető lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:42
    Permalink

    De fizikailag nem értékesíthető az USA össze tagállamában csak kivitelre … és a lényeg ez . Nem pedig az hogy majd ki hogy kalapálja át az alváz és a motorszámot egy régi kocsi adataival … ami egyébként bűncselekmény . De a lényeg hogy a meglévő példányokon kívül nem lehet több az országban elvégre 2 ugyanolyan motorszámmal vagy alvázszámmal nem szerepelhet autó … Én a gyártó helyében inkább vettem volna bele valami olyan motort ami teljesíti az emissziós normákat és nem kellene vele szarakodni … mert Kínán kívül ” ahol megtudják ezt fizetni ” és pár Afrikai diktátoron kívül más országban nem nagyon lehet ezeket már forgalomba hozni új autóként .

  • 2017.10.27. at 18:42
    Permalink

    A ” külföldi” bérautó az Unióban csak azért működik mert nincsenek határok . Ha lennének nem járhatna Magyar állampolgár külföldi rendszámú autóvak mert ezt eddig is az Unió előtt törvény tiltotta .Pont az Unió miatt törölték ezt el .Amerikába se járhatsz csak úgy Amerikai állampolgárként bármilyen idegen rendszámú autóval …. elvégre akkor a környezetvédelmi és egyéb adó szabályokat pikk pakk ki lehetne kerülni egy Mexikói rendszámos rozsdásodó szarkupaccal . Mivel az USA teljes területén tilos értékesíteni elképzelhetetlennek tartom hogy ezt a nemlétező kiskaput bárki megjátssza … főleg úgy hogy kint azért működik az adósok börtöne is … ebben az esetben meg akár több 100.000 dolláros bírságra számíthat aki megbukik vele. Az átkalapált alváz és motorszám se helytálló mivel azt is szigorúan veszik …

  • 2017.10.27. at 18:42
    Permalink

    Szerintem is ha valaki nagyon akar akkor lesz neki. Ha jól értem csak a forgalmazását és nem a közlekedését tiltották be, ergo jöhet a “szlovák” és “P” rendszám amerikai verziója. Esetleg a külföldi bérautó…

  • 2017.10.27. at 18:42
    Permalink

    Többször elmerengtem már azon, hogy hol tartana a Hummer, ha még létezne – azt tudnám elképzelni, hogy vagy kínai tulajdonban lenne, vagy az FCA-hoz tartozna és a Jeep-fődarabokat, részegységeket használna. Valószínűleg már egy ideje lenne hibrid-hajtású verzió is. Bármennyire is környezetszennyező, de amerikai autó-bubusként egyszerűen nem tudok rá haragudni, ez egy állat. A H2 és a H3 szintén. Jó, hogy újra elővették. Hummer reloaded:)

Vélemény, hozzászólás?