Életmentő járművet faragott a Nissan az X-Trailből

A lánctalpas X-Trail a hegyvidékeken lehet az életmentők segítségére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az X-Trail Hegyimentő tanulmány bizonyítja, hogy a Nissan crossovere nem csak a hagyományos használat során, de a legextrémebb körülmények között is hasznos társ lehet.

Az Olaszországban, a Cervinia síparadicsomba kiállított Hegyimentő tanulmány első ránézésre is elárulja, miben tér el a hagyományos X-Trailtől. A kerekeket lánctalpakra cserélte a Nissan, a kerékjárati íveket pedig kiszélesítették, hogy ezek elférjenek. Emellett a módosítások közé tartozik, hogy a crossover tetejére sziréna, villogó fényhíd és extra reflektorok kerültek. Az első és hátsó lökhárítókra megerősített vonóhorgokat illesztettek - sőt, előre még egy csörlőt is felerősítettek - de olyan praktikus megoldásokkal is ellátták az átalakított X-Trailt, mint az oldalára telepített fellépők, amelyek a bejutást könnyítik, hiszen a lánctalpak miatt a hasmagasság 23 centiméterrel nőtt.
Hirdetés
Az utastérben is jelentős átalakításokat eszközölt a Nissan. A hátsó üléssortól megszabadultak, a helyére egy hordágy, illetve egy különálló ülés került az orvosi szakember számára. Emellett természetesen a mentéshez, és a sérültek ellátásához szükséges eszközöket rejtő dobozokat is találni az X-Trail hátuljában, így minden adott az életmentéshez. A Nissan kiemelte, hogy a Hegyimentő tanulmány azért született, meg mert a márka így akarta szemléltetni, hogy a hagyományos crossoverben lévő e-4ORCE hajtáslánc milyen széles körben felhasználható. Elmondásuk szerint a rendszer a másodperc 1/10 000-ed része alatt képes reagálni a változó tapadási szintekre, ez pedig 1000-szer gyorsabb reakcióidő, mint a hagyományos összkerékhajtású rendszerek esetében. A márka nem árulta el, hogy egyszeri figyelemfelkeltésről van szó, vagy valamikor a későbbiekben valóban készülhetnek olyan X-Trailek, amelyek kifejezetten a síelők biztonságára figyelnek, mindenesetre látványos, ahogy a lánctalpas Nissan a hóban száguld.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?