Saját képzési programot indít a Magyar Suzuki

Átadták a Suzuki Oktatási Centrumot, ahol a jövő munkavállalóit nevelheti ki a márka

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az oktatási központban a fiatalok első kézből tanulhatnak az autóiparról, később pedig munkát is kaphatnak a Magyar Suzukinál.

Márciusban jegyezte be a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé. Az esztergomi gyártóvállalat a Bottyán János Technikum középiskolásainak szakmai, gyakorlati képzését
Hirdetés
vállalta, de a tervek szerint a jövőben további szakiskolák is bekerülhetnek majd a programba. A most átadott Suzuki Oktatási Centrumban tantermet és tanműhelyt is kialakítottak. A diákok biztonságos, modern eszközökkel felszerelt környezetben válhatnak a jövő szakembereivé. Projektfeladatok elvégzése mellett olyan szakmai tárgyakat sajátíthatnak el
Hirdetés
a legjobb suzukis mentoroktól, mint a programozás alapjai, a PLC programozás és a számítógépes szimuláció. A tanulók már a képzési idő alatt megismerik a gyártóvállalat működését, annak technológiáit, a munkahelyi elvárásokat, miközben piacképes tudást szereznek a releváns tapasztalattal rendelkező oktatóktól. Az iskola elvégzése után akár munkalehetőséget is kaphatnak a Magyar Suzukinál. A tanulók a duális képzés ideje alatt hallgatói díjazásban, valamint béren kívüli juttatásokban részesülnek. „A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordítunk a jövő generációjának felkarolására. A Magyar Suzukinál több olyan speciális tevékenységi körrel járó terület van, amelyre nem létezik oktatás sem hazánkban, sem világviszonylatban. Fennállásunk több mint 30 éve alatt olyan tudást halmoztunk fel, amelyből a nálunk tanulók csak profitálhatnak. Az Oktatási Centrum és ezzel együtt a suzukis duális képzés elsődleges célja, hogy kineveljük a jövő szakembereit. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények olyan kihívásokat és lehetőségeket hoznak magukkal, amelyekre a diákoknak és a munkatársainknak egyaránt fel kell készülniük. A képzés során a tanulók nemcsak szakmai tudást szerezhetnek, hanem olyan értékekkel és kompetenciákkal gazdagodhatnak, amelyek segítik őket ebben a változó világban” – fogalmazott Dr. Fejesné Gyurján Ildikó, a Magyar Suzuki Zrt. HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?