Te kiszúrtad volna ezt az életveszélyes Passatot az autópályán?

Félmilliós bírságot kapott a Passatot trélerező román furgonos: te észreveszed, miért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Crafter húz egy kombi Passatot a tréleren: elég közelről meg kell nézni előzés közben, hogy kiderüljön, miért kapta a félmilliós bírságot a román sofőr az M3-as autópályán.

Teljesen hétköznapi kép lenne, ahogy egy román rendszámos Crafter tréleren vontat egy Passatot valamelyik hazai autópályán, csak épp általában nincs még több tonnányi rakomány a furgonban és a mögötte húzott autóban egyaránt.

A Passat hátsó kerékjáratai konkrétan ráültek a gumikra, annyira meg volt terhelve a 15 éves kombi a tréleren.

Ez nem csak a rengeteg extra súly miatt veszélyes, hiszen a rakomány elhelyezésének szabályaival is szöges ellentétben áll. Ebben a formában a tréleren pihenő Passat jó eséllyel nagyobb veszélyt jelentett a forgalomra a legtöbb más, saját erejéből mozgó autónál a környező pályaszakaszon. A Hajdúnánási Autópálya Alosztály munkatársai 2023. június 20-án délelőtt, Polgár külterületén szedték ki a forgalomból a Craftert, amelyet haladéktalanul a mérőállomásra utasítottak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járműszerelvény tömege 3340 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb adatot.

3,34 tonnányi túlsúly nem játék, ez a szerelvény valóban bármelyik pillanatban katasztrófát okozhatott volna az autópályán.

A sofőrnek 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök. A román férfi csak a szó szerint súlyos szabálytalanság megszüntetése után folytathatta az utat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.06.24. at 10:12
    Permalink

    Ezek a trélerező halálkaravánosok addig nem fogják ezt abbahagyni, amíg rendszeresen el nem kobozzák és be nem zúzzák a közlekedésre életveszélyes járműszerelvényeiket, ráadásul az ő költségükön. Mint Ausztriában a kirívó szabálysértőkéit. Ráadásul a magyar tanul is tőlük és utánozza ezeket a primitív bűnözőket. Mikor lesz annyi vér a hatóságok pucájában, hogy az idegenek ellen lép fel nagyon keményen, és nem elsősorban a saját adófizetőikre ró ki milliós befizetnivalókat, mert mondjuk az útra kifolyt olajon el, vagy kicsúsztak szerencsétlenek. Arra húzzák a vizeslepedőt, akit elérnek… Még mindig folyik a szándékolt hatósági áldozathibáztatás, a pénzbehajtás, a félelem és negatív közhangulatkeltés, eközben az idegeneknek szinte mindent lehet, s csak elvétve statuál példát egy egy ilyen, a cikkben fellépő hősies yardos, de sanszosan meg is üti a bokáját, mert a feletteseiket mindet a korrupt Politikai kézivezérlés igazgatja, nem a normalitások, szabályok és törvények. Ha nem így lenne, akkor messze elkerülnének minket a balkáni, meg ukrán maffiózók, s mások kifolyt olajai, stb. miatt nem az ártatlan áldozatokat büntetgetnék, csak mert ki van adva, hogy büntetni mápedig valakit mindig kell, mert éhezik a testület. Nem ott büntetgetnek ahol illene, nem azt, aki nagy tettes, hanem a kicsiket, akik inkább védelemre, meg segítségre szorulnak. Természetesen tisztelet a kivételnek. Biztos reagál majd egy-két fizetett reagens káder erre, de attól még az van, ami. Magyar szégyenfolt mind az úthálózat, mind a rendfenntartás, mind a szabálykövetési morál. Van helyette “valami Dél-Amerikaaaa”. De nem ez kell a magyarnak.

Vélemény, hozzászólás?