A Toyota kinőtte a bolygónkat, már a Holdat is mobilizálná

Fennállásának második holdjáróját mutatja be a Toyota, ám eddig még az első sem hagyta el a Földet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Baby Lunar Cruiser kifejezetten divatosra sikerült, minimális módosítással simán akadna rá vevő a kék bolygón is.

A Toyota még ebben az évtizedben megvetheti lábát a Holdon, a japán űrkutatási hivatal felkérésére már 2019-ben elkészült a Lunar Crusier, ami várhatóan aktív részese lesz a 2029-es expedíciónak. A hatkerekű, hatméter hosszú jármű hidrogénhajtású, a személyzet részére 30 napra elegendő energiát képes tárolni és 10 ezer kilométernyi hatótávval bír. A fejlesztés közben bizonyos részegységeket egy kisebb autón teszteltek, ez adta az ihletet a Baby Lunar Cruiserhez (BLC). A jármű inkább egy tanulmányautó, vajmi kevés az esélye elhagyni a Földet. Ez viszont jót tesz a megjelenésnek, a funkcionalitást a háttérbe lehetett szorítani. A hajlított üvegből álló kabin jól néz ki, ahogy a lebegő tető is látványos, az első szélvédő lekanyarodik, ezáltal a terepet is szemmel lehet tartani. A hasmagasság jelentős, a túlnyúlás nélküli karosszéria terepszögei kiválóak, a kisebb kabin praktikumát tetőcsomagtartó növeli. A hajtásról a kerekekben elhelyezett villanymotorok gondoskodnak, az abroncsok levegőmentesek. A műszerfal csupán egy óriás képernyőből áll, a navigálásban joystick segít, az irányváltó gombokat a plafonon kell keresni.
Hirdetés
A Baby Lunar Cruiser szinte biztosan nem fogja elhagyni a légkört, de a jövő Toyotáinak előfutára lehet. A japánok régóta tervezik egy kisebb, elektromos crossover bemutatását, amin visszaköszönhetnek a BLC megoldásai.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?