Zárt kapus lesz a Super Racing Fesztivál a Hungaroringen

Idén nem szurkolhatunk élőben Michelisz Norbinak, csak a TV-n keresztül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába látogat el Mogyoródra, a Hungaroringre is a WTCR, az október közepi versenyhétvégét zárt kapuk mögött szervezik meg.

Bár a túraautó bajnokság (WTCR) és a kamion Eb hazai futamait is tartalmazó Super Racing Fesztivál az eredeti tervek szerint áprilisban lett volna, akkor a koronavírus elhalasztotta. Október 16-18. között rendezik meg a Hungaroringen. Eddig kérdéses volt, hogy vajon látogatható lesz-e, ám már nem az. A Hungaroring weboldalán már olvasható, hogy a szervezet hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött rendezik meg. Mint azt írják, a versenypálya vezetősége az elmúlt hetekben és napokban egyeztetett az illetékes hatóságokkal, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján hozta meg döntését.
Hirdetés

A Hungaroring számára a versenyzők mellett mindig is a szurkolók voltak a legfontosabbak, ezért is várt ki az utolsó pillanatig, és a döntést végül a versenyzők, a közreműködők és a nézők egészségének megóvása motiválta.


A zárt kapus megméretést a televíziók képernyőjén keresztül követhetik a szurkolók: a Sport TV az összes versenyfutamot élőben közvetíti.
Hirdetés
A WTCR-ben a címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) mellett Tassi Attila (Honda), Boldizs Bence (Cupra) és Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) szerepel hazai színekben, valamint utóbbi kettő csapatában, a Zengő Motorsportnál indul a spanyol Mikel Azcona is. A kamion Eb mezőnyében a kétszeres bajnok Kiss Norbert a Révész Truck Racing Team színeiben áll majd rajthoz a Hungaroringen, jövő hétvégén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.07. at 14:04
    Permalink

    Talán a Puskás Arénába kellett volna szervezni és labdát lökdösni a kocsikkal, akkor biztos meg tudták volna oldani a nézők bejutását, még külföldről is.

Vélemény, hozzászólás?