KRESZ az interneten, akár ingyen

Ingyen webes KRESZ-képzés gyerekeknek és felnőtteknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is lesz lehetőség ingyenes KRESZ-képzésre, az interneten diákok és felnőttek tanulhatnak meg egymásra vigyázni.


Útjára indul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közlekedés biztonságának javítását célzó idei programja. Az ingyenes internetes képzésben a tanuloknak.hu oldalon a köznevelési intézmények diákjai, a kreszfelfrissito.hu oldalon pedig az aktív közlekedő, de már megkopott KRESZ-tudással rendelkező felnőttek juthatnak létfontosságú ismeretekhez - olvasható a közlekedési hatóság közleményében.
Hirdetés
Az uniós adatok alapján a 14 év alatti gyermekeket és fiatalokat érintő halálesetek közül minden tizedik közlekedési balesetre vezethető vissza. Ezek a kétségtelenül riasztó adatok egyértelműen jelzik, hogy a gyermekek és a fiatalok a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői. Nem véletlen, hogy napjainkra a "legkisebbek" védelme a legfontosabb közlekedésbiztonsági feladatok egyikévé vált. A szakemberek szerint egyértelmű, hogy a biztonságos közlekedésre való felkészítést minél korábban el kell kezdeni. Éppen ezt célozza meg az NFM és az NKH által összeállított, az Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében elnevezésű projekt keretein belül megvalósuló program. A köznevelési intézmények diákjai, a legkisebbektől a középiskolásokig fontos ismeretekhez, az őket segítő pedagógusok pedig hasznos módszertani útmutatóhoz juthatnak a tanuloknak.hu rendszerébe regisztrálva. A program újszerűségét az adja, hogy a KRESZ szabályainak elsajátításához a tanulóknak nem kell vaskos könyveket lapozgatniuk, hiszen a számítógép előtt ülve, az internet segítségével képezhetik magukat.
Tehetik mindezt szórakoztató, interaktív formában, a saját tempójukhoz igazodva, ezzel is elősegítve a tudás minél könnyebb befogadását. Ezen túl a projekt keretében a tanfolyamokat teljesítők közül 50 ezren jogosultak lesznek egy "AM", "A", "A1", "A2" vagy "B" kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti KRESZ-tanfolyam ingyenes elvégzésére is. A projektben résztvevő köznevelési intézmények megyei és országos szinten versenyeznek egymással annak alapján, hogy hány diákjuk, pedagógusuk végezte el a tanfolyamokat. A legjobban teljesítő – minden megyéből két – intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.
A projekt kidolgozói a kezdők mellett a már gyakorló közlekedőkre is gondoltak. Hiszen a statisztikák alapján ugyancsak nyomon követhető, hogy az évek során a sofőrök által korábban megszerzett KRESZ-tudás megkopik: a vezetők hajlamosabbak a szabályokat nagyvonalúbban kezelve rutinból vezetni, ami ugyancsak növelheti a közúti közlekedési balesetek előfordulásának rizikóját és gyakoriságát. Éppen ezt hivatott kiküszöbölni a felnőtt, már gyakorlott vezetők számára kifejlesztett program. Az ugyancsak e-learningen alapuló, kreszfelfrissito.hu weboldalt azoknak a gyalogosan, kerékpárral, motorral, autóval vagy egyéb járművel közlekedőknek dolgozták ki, akik aktívan részt vesznek a közúti közlekedésben, ám KRESZ-tudásuk az évek során megkopott. A honlap segítségével a közlekedés rutinos résztvevői tesztelhetik, felfrissíthetik és naprakésszé tehetik ismereteiket, hiszen a vezetési tapasztalat mellett az aktuális és folyamatosan frissülő szabályok ismeretére ugyanúgy szükség van a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez.
A programban résztvevő felnőttek - a diákokhoz hasonlóan - tananyaguk sikeres elvégzése után lehetőséget kapnak egy újabb kategória elméleti e-learning tananyagának ingyenes elvégzésére, vagy már megszerzett kategóriájuk teljes tananyagát tanulmányozhatják át további, szélesebb körű ismeretfelfrissítés céljából. A tanuloknak.hu programba 2013-ban több mint 130 ezren regisztráltak, 41 802 fő sikeresen teljesítette a képzést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?