Vajon ilyen lesz az új Suzuki Swift Sport?

Merész külsejű Swifttel készül a Tokiói Autószalonra a Suzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Swift negyedik generációját már bemutatta a Suzuki, azonban a sportváltozatról egyelőre nem sokat beszéltek, ez a modell lehet az első jel, amely arra utal, hogy az új nemzedékből is készül erősebb változat.

Decemberben leplezte le a japán márka a negyedik generációs Swift európai kivitelét, amely már a jövő év első felében megérkezik Európába. A magyarok egyik kedvenc kisautója megtartotta kompaktságát, a harmadik generációhoz képes küllemében sem változott sokat. Az Európai Uniós szén-dioxid kibocsátási normák már itt is éreztetik a hatásukat, ugyanis az öreg kontinensre kizárólag 1.2 literes, háromhengeres motorral, és lágy hibrid rásegítéssel érkezik.
Hirdetés
A Sport kivitel adhat még reményt az erősebb Swiftre, amely kapcsán egyelőre nagy a csend. Nemrég viszont a Suzuki bejelentette, mivel készül a 2024-es Tokiói Autószalonra, és a modellek között feltűnik egy sportosabb megjelenésű Swift is. A márka a közleményben nem említi, hogy ez a Sport koncepciója lenne, de a Cool Sárga fényezés, az első ránézésre nagyobbnak tűnő, sportosabb felnik arra engednek következtetni, hogy a háttérben készül valami. Ha valóban ez a Sport alapja, akkor itt sem szabad pusztán belsőégésű opcióra számítani, ugyanis a baloldali első ajtó előtt bizony ott virít a "hybrid" felirat, így ha el is jut hazánkba a hamarosan bemutatkozó modell, akkor biztosan villanyosított hajtáslánccal érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?