Robbantott ábrákon az új Honda NSX

Négy motor, összesen 573 lóerővel hajtja a Honda új sportautóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokáig titkolták a pontos felépítését, ezért most kárpótolnak minket kicsit. Látványos fotókon mutogatják, mi lapul az új sportkocsi lemezei alatt.

Csupán annyit árultak első debütálásakor az új NSX-ről, hogy hibrid lesz, azóta persze már tudjuk, hogy egy V6-os benzines és három villanymotor fogja hajtani, kb 550 lóerős összteljesítménnyel. Most elég sok dolgot konkretizáltak, többek között az autó pontos szerkezetét is megmutatták a látványos robbantott ábrákon. Többféle lóerő adattal is találkoztunk már, de most úgy tűnik, a motorok gyorsulási adatai alapján készült összehasonlító grafikonon szereplő 573 lesz a végleges.
A hajtás fő egysége a duplaturbós, 507 lóerős V6-os motor, melynek közvetlenül a főtengely-kivezetésénél helyezték el az egyik (47 lóerős) villanymotort. A Honda szerint ezzel a megoldással többek között sikerült a lehető legrövidebbre csökkenteni azt az időt, amíg a turbókban felépül a nyomás gyorsításkor. Elöl két külön villanymotor hajtja a kerekeket, melyeket középre, közös házba építettek, és összesen 72 lóerőre képesek. Ha a számokat összeadjuk, sokkal több jön ki, mint a megadott 573, de egy hibrid hajtáslánc esetében nem ilyen egyszerű az erők összesítése.
Hirdetés
Négyféle vezetési beállításból választhatnak majd a szerencsés pilóták: Quiet, Sport, Sport+ és Track, utóbbit értelemszerűen csak versenypályán érdemes kapcsolni. A kormányzáson, a fékerőn, a nyomatékon, rugózáson, összességében szinte mindenen változtatnak ezek a beállítások, persze a hangján is egyre jobban erősítenek. Ezek mellett a Honda az NSX vázának merevségével is dicsekszik, azt mondják, a versenytársakénál kétszer masszívabb lesz az új sportkocsi. Már az árát is tudni lehet egy ideje, a négymotoros szuperautóért nagyjából 56 millió forintot kell majd leszurkolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?