Lopott autóval törtek tropára egy járőrkocsit az Üllői úton

Próbakörre kérte el az autót, napokkal később a rendőrökkel kergetőzött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vételre kiszemelt autót "elfelejtette" visszavinni a tulajdonosnak, néhány nappal később egy járőrkocsit zúzott le a lopott autóval egy kábítószeres befolyásoltság alatt álló férfi, majd a baleset után még megpróbált elszökni a rendőrök elől.

Akciófilmekbe illő történetet osztott meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy félresikerült autóvásárlásról. Az eset még november 17-én kezdődött, amikor az Audi A6-os eredeti tulajdonosa átadta a tettesnek a jármű kulcsát, ugyanis az elkövető még a vásárlás előtt egy próbakört kívánt megtenni az autóval. Utóbb kiderült, hogy valós vételi szándékról szó sem volt, soha nem vitte vissza az A6-ost.
Hirdetés

Három nappal később, a hajnali órákban a rendőrök kiszúrták a lopott járművet, bár az elkövető nagyban megkönnyítette a dolgukat, hiszen az éjszaka kellős közepén lekapcsolt fényszórókkal közlekedett, így azonnal gyanút keltett. Miután a járőrök megállásra szólították fel, az őrült menekülésbe kezdett, az üldözés pedig az Üllői út - Ráday Gedeon utca kereszteződésében ért véget, ahol az A6-ossal egy rendőrautónak ütközött a tolvaj. Az ütközés akkora erejű volt, hogy az Octaviának kiszakadt a jobb hátsó kereke, a német szedán pedig továbbpördült és egy oszlopon állapodott meg. Az elkövető még itt sem akarta megadni magát: három sérült utasát hátrahagyva egy családi ház kertjébe menekült, de a rendőrök perceken belül elfogták. A hatóságok jármű önkényes elvétele, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást és őrizetbe vették a tettest.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?