Elkészült Esztergomban az 500 ezredik S-Cross

Túl a félmillió legyártott példányon az esztergomi gyár a magyarok slágermodelljéből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2013 óta készül hazánkban az SX4 S-Cross, a napokban pedig átlépte a legyártott autók száma a félmilliót is az esztergomi Suzuki gyárban.

Éppen tíz éve kezdte gyártani a Magyar Suzuki az esztergomi gyárban az SX4 S-Crosst, amely azóta a magyar piac egyik slágermodelljévé nőtte ki magát. Az elmúlt évtizedben kétszer is alapos változáson esett át a modell, egyszer 2016-ban, legutóbb pedig két évvel ezelőtt, amikor már az SX4 megnevezést is elhagyták a nevéből. Az előző kiviteleket még hagyományos, benzines motorral kínálták eladásra, 2020 után csak lágy hibrid hajtással készülnek Esztergomban S-Crossok, ez mára a hagyományos hibridekkel is kiegészült. Így nem meglepő, hogy az 500 ezredik is elektrifikált hajtáslánccal rendelkezik.
Hirdetés
A Suzuki azt is elárulta, hogy a félmilliomodik S-Cross Európa másik felére, Franciaországba kerül. 2022-ben egyébként nem meglepő módon Magyarországon adták el a legtöbbet, szűk 7 és fél ezret, de közel ötezret exportáltak Olaszországba, illetve majd négyezer ment Nagy-Britanniába. Szintén ezres nagyságrendben értékesített a Magyar Suzuki S-Crossokat Izraelbe, Németországba, vagy éppen a már említett Franciaországba is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?