Dizájnváltás a Toyota sportrészlegén

Új ruhát öltenek a Gazoo Racing versenygépei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyotánál a GR Yaris Rally1 Hybrid számára ezúttal egy merész matt fekete festést választottak, amely felváltja a gyári csapat 2017-es visszatérése óta használt hagyományos piros, fehér és fekete színeket.

Az új autókon – amelyeket először a január végén, a Monte-Carlo-ralin lehet majd éles versenyen látni – már szinte csak a csapat nevére utaló GR betűkombináción jelenik meg a piros és a fehér szín, a feketéhez képest jóval kisebb arányban. A tetőn lévő légbeömlő a japán zászló színeit kapta, maga a tető pedig ezüst színű és fényvisszaverő, hogy kevésbé hevüljön fel a kabin a napsütésben.
Hirdetés
Bár a GR Yaris Rally1 idén a 13 versenyből 9-et megnyert, a Toyota Gazoo Racing nem állt le a fejlesztésével, a csapat a 2024-es szezonra apró módosításokat tervez rajta. „Azt hiszem, elég jó helyzetben vagyunk, nincs olyan része az autónak, amit kifejezetten gyengeségként lehetne definiálni, vagy ami sürgős figyelmet igényelne, de természetesen vannak még dolgok, amiken szeretnénk javítani” –nyilatkozta Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing World Rally Team technikai igazgatója a 2024-es autó bemutatása kapcsán Autosportnak. A Toyota Gazoo Racing bejelentette azt is, hogy a GR Yaris Rally1-hez hasonló matt fekete festéssel indul majd a két GR010 Hybrid Hypercar is a 2024-es Hosszútávú-világbajnokságon (FIA WEC).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?