2,7 tonnás családi autó a Kiától! Kipróbáltuk az EV9-et!

Már Magyarországon is elérhető a Kia EV9. Mutatjuk, hogy mennyibe kerül!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett Magyarországra a Kia első 5 méter feletti SUV-ja, ráadásul elektromos hajtással és akár 384 lóerővel. Megtudtuk az árakat és egy rövid tesztvezetésre is elvittük az EV9-et: íme a tapasztalatok!

A Kia EV9 leglátványosabb stílusjegye maga a mérete: ez lesz az első és leginkább szembetűnő jellemző, amikor valaki élőben meglátja majd. Mindez nem kizárólag a valós méretek szüleménye, a gyári zsargon szerint "digitális tigrisarc", az autó egyértelműen vonalzóval rajzolt, szögletes formája és a rengeteg nagy, üres felület is bőséggel hozzátesz a tekintélyéhez.
Hirdetés
Nem mintha rászorulna az autó, hogy esztétikai trükkökkel növeljék a méreteit, az EV9 ugyanis még Amerikában is a full size SUV, azaz a legnagyobb szabadidőautó-kategória versenyzője. 5 méter feletti hosszát és a tükrökkel 2,2 méteres szélességét a magyarországi közlekedés során biztosan szokni kell majd annak, aki ilyesmire vágyik, ám az utastérbe bepattanva azonnal kiderül, hogy mi értelme egy ekkora monstrumnak. A műszerfalon a képernyők uralkodnak, a multifunkciós bőrkormány csak majdnem kerek, ám a végeredmény kimondottan ergonomikusra sikerült. Ami azonban szinte meglepett: az anyagminőség. Minden kiváló textúrákkal rendelkezik a kellemesen puha műszerfalhéjtól a napellenzők plüss-szerű bevonatáig. Az indítógomb a váltókarra került a kormány mögé, a klíma pedig a két 12,3 colos kijelző közé, egy harmadik képernyőre költözött. Ezek a részletek elsőre különösnek hathatnak, de minden nagyon logikus, így jó eséllyel némi megszokás után rááll az ember keze.
Hirdetés
Az igazán látványos dolgokat azonban az EV9 esetén nem az első sorban kell keresni. Persze, itt is kiválóak az EV6-ból már ismerős relaxülések, ám az EV9 hatszemélyes változata esetén ezek a különleges fotelek akár a második sorba is kérhetők. Ha a hagyományosabb ülések is elegendőek, akkor ezeket forgathatóra is lehet kérni a második sorban, így nem csak előre nézve, hanem akár oldalra, akár hátrafelé fordulva is lehet utazni. A legnagyobb meglepetéseket azonban még hátrább, a második üléssor mögött kell keresni. Az EV9-ben ugyanis teljes értékű ülőhelyek jutottak a harmadik sorba is, mindez természetesen az autó tetemes méretének köszönhető. Persze, egy sorral előrébb azért kényelmesebb az utazás, ám jelen esetben magasra került a mérce: a legkisebb autókategóriában szinte minden modell második üléssora kényelmetlenebb az EV9 harmadik üléssoránál. Az élhető szükségülések mögött ráadásul egy egészen korrekt puttonynak is marad hely. A felszereltségtől függően 6 vagy 7 ülés mögött 572 literrel lehet számolni, míg az első két sor mögött sík padlós, 1232 literes raktér alakítható ki. Két ülőhely mögött a teljes kapacitás 2,3 köbméter, ami már-már furgonos érték. A csomagtartó nyílásánál állva gombbal, elektromos motorok segítségével hajtható fel és le a harmadik sor, illetve szükség esetén még a második sor támláit is előre lehet billenteni innen, ám ezeknek a visszaállításához már előre kell menni.
Hirdetés
Magukért beszélnek a képek és az adatok a méretek terén, ám legalább ennyire árulkodó a vezetési élmény is: mintha nem is akarták volna leplezni a koreaiak az üresen 2670 kilogrammos, telepakolva 3,2 tonna feletti tömeget és a hatalmas terjedelmet. A legelső megindulástól érezni, hogy egy óriási monstrum van alattunk, szerencsére a kilátás minden irányba korrekt, ráadásul a 360 fokos kamerarendszer és az elektromos középső visszapillantó tovább egyszerűsíti a környezet megfigyelését manőverezés közben. Tagadhatatlan viszont, hogy a szűk utcák és a parkolóházak, mélygarázsok komoly problémát fognak jelenteni az EV9 12,4 méteres fordulókörével. Ugyanígy érezni a tetemes súlyt menet közben is, minden egyes kormánymozdulat és kátyú emlékeztet rá, hogy egy 99,8 kilowattórás akkucsomaggal a padlóban járjuk az utakat. Ez egyébként 563 kilométeres hatótávot tesz lehetővé a hátsókerék-hajtásos, 203 lóerős változat esetén, ám én az összkerekes, 384 lóerős változatot próbáltam, amely WLTP szerint 505 kilométeres hatótávot tud. Egyedül gázadáskor nem volt egyértelmű, hogy mennyire nehéz az autó, hiszen a villanymotorokra jellemző, azonnali, ráadásul 700 newtonméteres nyomatékkal igen komoly megindulásokra képes az EV9, reálisnak tűnik a kereken 5 másodperces 0-100 adat. Versenyautóként persze jó eséllyel senki sem fogja használni a futómű és a kormányzás miatt, de ez talán jobb is így. Annál biztosan jobb, mintha megpróbálták volna eltitkolni a tetemes tömeget egy sportautósra hangolt, precíz, feszes és agilis futóművel, és csak akkor derülne ki a valódi tehetetlensége, amikor már késő. Felmerülhet a kérdés, részben jogosan is, hogy erre mégis miért kerül zöld rendszám, ám nem teljesen humbug környezettudatosnak nevezni egyes megoldásokat. A műszerfal például bio poliuretánból készül, az ajtókárpitokat újrahasznosított műanyagokból öntik, az ülések és a kormánykerék vegán bőr borítását pedig olyan cérnával varrták, ami PET-palackok tömkelegeként kezdte meg az előző életét. Persze, a 0,28-as alaktényező ellenére sem lesz alacsony valós körülmények között az EV9 fogyasztása, ezen a téren csak akkor érdemes zöldként tekinteni rá, ha hasonló méretű és erejű, benzines SUV-okkal méred össze, vagy ha kizárólag a tetőre szerelt napelemekről töltöd a kert végében elhelyezett wallboxról. Ezért a csomagért a Kia jelenleg a kisebb teljesítménnyel is 29,99 milliót kér Lauch Earth felszereltségi szinttel. A GT Line csomaghoz viszont alapáron jár a két motor és a közel 400 lóerő, ez 33,65 millió forintról indul, ám az általunk próbált tesztautó 34,37 milliót kóstált a metálfényezés és a drágább hátsó elrendezés miatt. Ahogy azt az utóbbi időben több hasonló modellnél is megfigyelhettük, itt is drágább ugyanis a kevesebb ülőhellyel rendelkező változat, hiszen így jóval minőségibb foteleket tudnak beépíteni a háromszemélyes pad helyére.

A Premium pack csomaggal ráadásul most 24 hónapig Kia Charge Plus és Ionity Power, egy 500 000 forint értékű töltési kupon, 4 év ingyenes karbantartás és egy otthoni wallbox is jár az autóhoz.

Összességében nem rossz csomag tehát a 2,7 tonnás földmegmentő családszállító, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ekkora villanyautókat leginkább prémiumgyártók kínálnak Magyarországon, ezeket pedig nagyjából dupla áron mérik a Kia EV9-hez képest. Hozzá kell viszont tenni, hogy itthon, a szűk utcák és még szűkebb mélygarázsok földjén aligha lehet ésszerű indokok mentén 5 méter feletti autó mellett dönteni, és ez alól a koreaiak újdonsága sem képez kivételt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.11.25. at 17:36
    Permalink

    Állítólag hamarosan jön az EV5, a kistesó. Az jobban elfér a magyar parkoló(háza)kban. De ha ez 30 misi, akkor szerintem az sem lesz 25 alatt majd.

  • 2023.11.27. at 11:05
    Permalink

    Autóvásárláskor kinek jutott már eszébe, hogy a kiszemelt darab befér e a parkolóházakba?
    Esetleg a saját garázs lehet perdöntő. (Na, majd ha lesz rá 30mihály, lemérem :-] )
    Elkezdtem megszámolni, hogy az utóbbi 5 évben hányszor parkoltam olyanban. Egy kezemen a középső ujjamig sem jutottam, pedig XI. kerben laktunk, most pedig Bp. agglomerációban, és ingázunk.
    Ja, és Grand Espace-val csapatunk, ami csak araszokkal kisebb.., de tény, hogy európaibb.

    • 2023.11.30. at 14:03
      Permalink

      Az sem mindegy, hogy melyik parkolóházról van szó. A régebbiek általában szűkebb utakkal, helyekkel rendelkeznek. Ilyen pl. a Duna Pláza. Ellenben egy újabb, pl. az Etele Pláza teljesen más. Kis túlzással olyan széles benne az út, mint egy autópályán és a parkolóhelyek is nagyobbak.

  • 2023.12.07. at 14:57
    Permalink

    Tééényleg! Na, az Etele vázában egyszer már álltam, ott csuklós Kamazzal is meg lehet fordulni!
    De!!
    Ma vezethettem egy EV9-et, és ráadásul kedves ismerős házhoz hozta, hogy a tökigérő hóban életemben harmadszor vezessek villanyost..
    A kapunk előtt simán elfér, a garagét nem próbáltam, mert a Spacét nem hoztam ki, hogy havas legyen..
    Az autóról csak egy szó: Kéjmámor! Tessék kipróbálni valamelyik KIA-nál, biztos hamarosan lehet.
    A méretéhez pedig csak annyit, hogy ha nézegeted, nem hiszed el. Egy új Sorento beleférne, pedig az sem kicsi, viszont vezetés közben (de az első méter után) ebből semmit nem lehet érezni. Röhejesen könnyen kezelhető, oda megy, ahová nézel, és ennyi..
    ..és aki azt mondja, hogy csúnya, vagy randa, vagy ilyesmi, az jelentkezzen be a 21. századba, még van felvétel! 🙂 persze-persze, izlések és pofonok, én.

Vélemény, hozzászólás?