30 éves a Honda, amely megelőzte a korát!

Kerek évfordulót ünnepel a Honda, 30 éves lett a CR-V

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három évtizeddel ezelőtt még nem járt "mindenki" SUV-okkal, a CR-V életre hívásával éppen ezért alkotott nagyot a Honda.

A SUV, mint kifejezés az elmúlt években az autóipar egyik legkomolyabb hívószavává nőtte ki magát. Ez persze a piacon tapasztalt trendnek is köszönhető, hiszen óriásira duzzadt a szabadidő-autót vásárlók száma. Ugyanakkor nem mindig volt ez így, például 1995-ben sem, amikor a Honda bemutatta a CR-V (Compact Recreational Vehicle, ami tényleg azt jelenti, hogy kompakt szabadidős célú jármű) SUV-ot. Amivel világra hozott egy mostanra hat generációt és 30 évet megélt típust. Másrészt a CR-V első nemzedékét érdemes az akkori kor szellemében vizsgálni. A mai trendekkel szemben akkoriban nem álltak egymás hegyén-hátán a SUV-ok és a crossoverek a kereskedésekben. A Honda viszont jókor szállt be a "buliba", így 30 évvel később elmondhatja, hogy a CR-V-ből több mint egymillió példány fogyott világszerte. Az első generáció az utasterében is kínált különleges megoldásokat. Ilyen volt például a kihajtható csomagtérpadló, amely kempingasztalként is megállta a helyét. 2002-ben érkezett a második nemzedék, amelynek az egyik legnagyobb újdonsága az elődhöz képest a 2,2 literes i-CDTi dízelmotorja volt. Ennek teljesítménye 138 lóerőre és 340 newtonméterre rúgott. Emellett persze benzines erőforrással is rendelhető maradt a CR-V akár 150 vagy 160 lóerővel. Az utastérben is komoly fejlesztéseket eszközöltek. A nagyobb lábtér érdekében a hátsó ülések is előre-hátra mozgathatóak voltak, de a támlájukat is 45 fokban lehetett dönteni. A következő generáció 4 évvel később, 2006-ban mutatkozott be nagyközönségnek. Az elődökhöz képest kupésabb formát öltött a CR-V, ugyanakkor maradt a praktikum az elsődleges szempont a tervezésnél. Motorfronton minden korábbinál több opció állt rendelkezésre: a 140 lóerős gázolajos erőforrástól kezdve a 2,0 literes változó szelepvezérlésű (i-VTEC) benzinesig összesen hatféle blokk közül választhattak a vásárlók. A harmadik nemzedék két évvel tovább maradt a piacon mint a második, így a negyedik csak 2012-ben érkezett. Talán a legfontosabb mérföldkő, amely ehhez a generációhoz köthető, az az elsőkerék-meghajtás megjelenése. Előtte ugyanis kizárólag összkerékmeghajtással lehetett megvásárolni a CR-V-t. A "városiasodás" pedig az utastérben is tetten érhető: minőségibb anyaghasználat jellemzi mint az elődje belsejét. A képzeletbeli idővonalon "ugrálva" a következő dátum már egészen közel van a mához, ikszen a CR-V ötödik generációja 2018-ban mutatkozott be. Ez volt a típus történelmében az első, amely megkapta a Honda e:HEV hibrid hajtásláncát, ezzel együtt a dízelmotoroktól elbúcsúzott a modell. Fontos mérföldkő, hogy ezt a CR-V-t lehetett először hétülésesként megvásárolni, de az i-MMD (intelligent Multi Mode Drive) hibrid hajtáslánc is ebbe az Európában is értékesített Honda szabadidő-autóba került először. Ugyancsak említésre méltó, hogy a japán gyártó kiviteltől függetlenül minden ötödik generációs CR-V-be beletette a több vezetősegédet is tartalmazó menetbiztonsági csomagot. Ezzel pedig el is érkezünk a jelenleg is kapható, 6. generációhoz, amely esetében a kínálat kiegészült a konnektoros hibrid hajtáslánccal, de természetesen maradt a full hibrid alternatíva is - minden mást levett a kínálatból a Honda. Az e:PHEV szisztéma Európában először a CR-V-ben jelent meg a márka modellpalettáján, de a Sensing 360 vezetéstámogató-rendszer is itt mutatkozott be először. A Honda a kerek évforduló alkalmával természetesen egy különleges CR-V-t is bemutatott, amely egyelőre hivatalosan csak koncepcióként létezik, méghozzá Dream Pod néven. Bár a típus ebben a konfigurációban nem rendelhető, utólag megvásárolható hozzá a kempingezéshez optimalizált berendezés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?