A Land Rover elengedte, íme a Velar

Minden, amit az új Range Rover Velarról tudunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már motorplattája is ismert a Range Rover új büszkeségének. Luxus utastere újrahasznosított anyagokat és három intelligens képernyőt rejt.


A londoni Design Museumban tartotta világpremierjét a Range Rover Velar. A Range Rover család negyedik tagja, mint arról már számtalanszor beszámoltunk, az első előszériás Range Rover modellek nevét viseli, ezzel 48 éves történelmére emlékezve. Az Evoque és a Sport közé érkező SUV sík ajtókilincsekkel és minimalista dizájnnal ejt állakat, fényszórói full mátrix-lézer LED-esek, akár 550 méterre világítók, futófényes indexesek, hátsó lámpája szintén diódás. Az új Velar könnyű alumínium vázat kapott, légbeömlői mellett néhány elemét csiszolt réz színnel törik meg.
Az utastér legkomolyabb újítása a Touch Pro Duo infotainment-rendszer, ami két nagyfelbontású 10 colos képernyőből áll. Ezért most nagyjából egy számítógép leírása következik. A két képernyő között kiterjesztett kapcsolat van, így akár ablakokat is áthúzhatunk köztük ujjunk segítségével. A rendszer működését Intel négymagos processzor szolgáltatja, 60 GB háttértárral és ultragyors hálózati kapcsolattal. Ma már nincs luxusmodell virtuális műszerek nélkül, így a Velar is 12,3 colos képernyővel váltja hagyományos műszereit, ahol négy témából választhatunk majd, akár teljes képernyőn figyelhetjük a 3D navigációt. Elmaradhatatlan a WiFi hotspot és az 1600 W-os Meridian hangrendszer. A kárpitozás textil vagy bőr lehet. A dán Kvadrat által készített úgynevezett Dapple Grey prémium textilborítású ülések például újrahasznosított anyagokból készülnek.
Hirdetés

Motorpalettája a 180 lóerős 2,0 literes Ingenium dízeltől egészen a 380 lóerős, kompresszoros 3,0 literes V6 benzinesig tart. Egy további 300 lóerős benzinmotor 2017 végén csatlakozhat. Természetesen lesz intelligens összkerékhajtás is, elektronikus differenciálművel, ami folyamatos nyomatékosztással segíti az előrehaladást az aszfaltról letérve is. Ez valamelyest ellentmond a korábban híresztelteknek, miszerint a Velart kifejezetten aszfaltbetyárnak szánják. A kényelemről négyfokozatú légrugózás gondoskodik majd, az akár 251 mm-es hasmagassággal 650 milliméterig vízálló. Az új Velar a Genfi Autószalonon is ott lesz, ott talán még többet megtudunk majd róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?