Az eddigi legerősebb Caterham

Caterham Superlight R600

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Caterham Cars előállt minden idők legerősebb, leggyorsabb Sevenjével, az R600 a cég első mechanikus feltöltésű motorral hajtott modellje.


A Caterham több évtizede foglalkozik a Lotust megalapító Colin Chapman által kitalált szuperkönnyű, szuperélvezetes Caterham 7 tuningjával és továbbfejlesztésével, sőt, jó ideje ők birtokolják az autó gyártói licencét is. Eddig a 263 lóerős, 2008 és 2010 között gyártott Caterham Superlight R500 volt a paletta legerősebb tagja, de most még erősebb, még durvább utódot kapott a Superlight R600 személyében. A 12 lóerős teljesítmény-különbség első pillantásra nem tűnik túl soknak, de megváltozik a leányzó fekvése, ha tudjuk, hogy a Superlight sorozat nevében szereplő szám az egy tonnára eső lóerők arányát jelenti, és az bizony nem mindegy, hogy 500 vagy 600. Annyira nem, hogy a Top Gear tesztpályáján már az R500 is jobb időt ment, mint az 1 millió eurós, 1001 lóerős Bugatti Veyron.
Hirdetés
Az R600 cég első feltöltött motoros Sevenje, a 2,0 literes soros négyhengeres Ford Duratec motort kompresszorral vadították, és annak tekintetében, hogy az R500 2,88 másodperc alatt katapultált álló helyzetből 96 km/h-s tempóra, biztosak lehetünk abban, hogy az R600 még durvábban megakasztja utasai lélegzetét. Jövőre ez lesz a Superlight R600 márkakupa versenyautója. Titan márkájú sperrdifi és pályára specializált Avon slick illetve esőgumik járnak hozzá. Árát még nem jelentették be, de a vevők számára két út is adódik. Megvásárolható új autóként, illetve a meglévő R300-asok tulajdonosainak a vételárnál kedvezőbb összegért megcsinálják az R600-as állapothoz szükséges átalakításokat, ez elsősorban a kompresszor felszerelését takarja.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?