Belehúzott a Toyota motorsport részlege

Gyorsasági, rali, tereprali - a Toyota mindenhol ott van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota ügyesen csinálja. Majdnem megnyerték a Le Mans-i 24 órást, visszatérnek a WRC-be, és tartoltak a Silk Way Rallyn. Hajrá Japán!


Hosszú pangás után idén végre valóban belehúzott a Toyota, és komoly tényező lett az autósport több szakágában. A drámai Le Mans-i befejezés nem szegte a japánok kedvét, a Nürburgring 6 órás futamon újult erővel indultak, ráadásul mindössze 1 órára található a pálya kölni központjuktól. A versenyen végül nem a várt eredményeket kapták, a Le Mans-i teljesítmény azonban bebizonyította, hogy komolyan számolni kell a japánokkal. A Stéphane Sarrazin, Mike Conway, Kamui Kobayashi trió jelenleg a harmadik összetettben, így még versenybe szállhatnak az egyéni bajnoki címért. Még csak a felénél tart a Hossztávú Világbajnokság.
Köztudott, és ezáltal még nehezebbé teszi a várakozást, hogy 2017-ben gyökeresen megváltozik a Rali Világbajnokság. Már most a legendás B csoport autóihoz hasonlítják a technikákat, és visszatér a Toyota. A japán gyár semmit sem bízott a véletlenre, már 9 hónapja tesztelik az új Toyota Yaris WRC-t, ráadásul nem egy, hanem rögtön két autóval, csapatfőnöknek pedig nem mást, mint a négyszeres rali világbajnokot, Tommi Mäkinent választották. Így nem volt kérdés, hogy a csapat főhadiszállása Finnországba kerüljön, az első teszteket is Puuppolához közel végezték. Az egyik Yaris WRC maradt itt motort és váltót fejleszteni, a másik Dél-Európa felé vette az irányt, ahol murván tesztelik. Már több mint 5000 kilométernyi közúti tesztkilométert tett bele a három pilóta - Tommi Mäkinen, Juho Hanninen és Jarkko Nikara. „Rendkívül keményen dolgoztunk, hogy beleférjünk a határidőkbe. Május óta számtalan tesztfutamot végeztünk, betartottuk az előírt határidőket. A második autó csatasorba állításával felgyorsíthattuk munkánk ütemét, és differenciálhattuk a fejlesztések tesztelését. Minden lehetséges körülményt, minden felülettípust le szeretnénk tesztelni, hogy maximálisan felkészüljünk 2017-re.” – avat be Tommi Mäkinen, a Toyota Gazoo Racing WRC csapatfőnöke, aki szerint hamarosan további pilóták is csatlakoznak a fejlesztőcsapathoz.
Hirdetés

Ha győzelmeket keresünk, a tereprali világába kell bekukkantanunk. Noha a kategória leghíresebb és legnehezebb futamát, a Dakar Rallyt nem sikerült megnyernie a gyári Toyota alakulatnak, a T2 kategóriát évek óta uralja a japán márka. Nincs ez másképp a világkupa fordulóin sem. A hét elején Pekingben ért véget a 2016-os Silk Way Rally, ami a Selyemút legendás vonalán halad végig. A 15 napos tereprali futamon több mint 10 000 km-t kellett megtenni a versenyzőknek, és a gyári csapatok is szeretettel tesztelnek ezen a futamon a Dakarra. A japánok figyelme azonban a T2, azaz a sorozatgyártású kategóriára irányult, ahol az utolsó napig folyó küzdelemben végül Toyota Land Cruiser Prado 200-asukkal a Denis Berezovskiy-Ignat Falkov kazah duó nyerte meg a kategóriát. Második helyen a gyári Toyota Autobody csapat végzett, és a harmadik helyen is Toyota landolt. A Silk Way Rally-t egyébként Cyril Despres és David Castera nyerte a gyári Peugeot-val, míg a kamionosok között Airat Mardeev triója hazai pályán győzedelmeskedett, ahogy az várható volt. Két magyar résztvevő is indult a megmérettetésen, végül csak Szalay Balázsék tudták befejezni a 48. helyen, Liszi Lászlóék feladni kényszerültek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:16
    Permalink

    Jó lenne belehúzniuk, bár nem értem a cikkíró lelkesedését. Sem az autók sportossága, sem a sportrészleg sikereessége terén sem tett le maradandót a Toyota sportrlszlege…

    Ez éppúgy igaz a botrányos rallye-szereplésre, mint a dicstelen F1 kalandra…

    Tény, ráférne a WRC-re egy kis vérfrissítés, de itt a FIA-nak is lenne rendesen dolga…

Vélemény, hozzászólás?