Hirdetés

Benzines C-Merci 2,8 literes fogyasztással

Premier Párizsban: Mercedes-Benz C 350 Plug-In Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mint mindenki, a Mercedes is nagy erőkkel hibridizál. A konnektorról tölthető C 350 Párizsban debütál.

A legújabb C-osztály nálunk dízelmotorral járt – C 220 BlueTec teszt itt

Ha minden igaz, kb. két hét múlva részleteiben is megismerszik a C 350 PHEV, a konnektorról tölthető középkategóriás Mercedes-újdonság olyan – gyári – fogyasztással, hogy hihetetlen. Úgy tudni, a jövő év elejétől megvásárolható prémiumhibrid étvágya 2,8 l/100 km-ben megállhat, ami annak fényében pláne normálatlan, hogy a 2,0 literes, 4 hengeres turbómotor teljesítménye 211 LE, s erre jön még pluszban a villanymotor 80 lova. A 7 fokozatú automata váltóba integrálva. Az elektromos hatótáv 32 km.

Hirdetés

A Plug-In Hybrid félelektromos verzió külsőleg állítólag csupán annyiban lesz más, hogy orrán használaton kívül zárva tartó, a légellenállásban fontos szerepet játszó aktív hűtőrács, a farán meg egy extra csatlakozó figyel majd. A Mercedes-Benz 2017-ig bezárólag nem kevesebb mint 10 hibrid modell felsorakoztatását ígérte inkluzíve dízelek és AMG-k. A C 350 a második a hálózatról tölthető S 500 luxuslimuzin után.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:29
    Permalink

    Hát igen ezt így még félmegoldásnak sem nevezném a Toyota vagy a Honda megoldásához képest, ami ugyan 2.8 L/100 km-t nem tud, de tartósan 5 liter alatt viszont igen, ami hosszabb távon azért nagyon nem mindegy. Rövidtávú vagy városi használat mellett esetleg labdába rúghat ez a Mercedes, egyébként még jó sokáig biztosan nem, főleg ha csak a saját fejlesztéseire támaszkodik ami nem sok ebben a szegmensben! Ezt így marketingfogásnak is gyengének érzem, pláne egy ilyen patinás gyártótól! Legyenek már egy kicsit innovatívabbak!

  • 2017.10.29. at 02:29
    Permalink

    Jahh csak ne felejtsük el , hogy az első 100 km re vetített laboratóriumi mérés alapján ennyi … mondjuk kíváncsi lennék egy 500 km es állandó túra után mennyi lenne kúton tankolva a fogyasztása … 6-7 liter minimum … akkor meg minek ez a felhajtás?

Vélemény, hozzászólás?