Bevette Európát a Mustang

A világ legkelendőbb sportautója a Ford Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak Európában és Ázsiában, de a világra vetítve is a legnagyobb számban eladott sportautó lett a Ford Mustang. Megérte exportálni.


Az első 1964-es Ford Mustang óta a mostaniig kizárólag az Egyesült Államok kiváltsága volt a Ford klasszikus és legendás izomautója. Persze számtalan példányt exportáltak bizonyos felár ellenében, sok pedig átszökött a határon, a valódi tengerentúli forgalmazásig azonban egészen 2015-ig kellett várni. Korábban a Ford úgy gondolta, hogy nem lenne akkora a kereslet, hogy megérje más piacokat is megcélozni a Mustanggal, a mostani adatok azonban felülbírálhatják ezen gondolataikat. Friss statisztikák szerint ugyanis a Ford Mustang volt a világ legnagyobb számban eladott sportautója 2016-ban.
Európára szűkítve a kört több mint 15 000 Mustangot rendeltek 2016-ban, a Ford izomautójának első USA-n kívüli teljes évében. Ebből egyébként 4500 rendelést tudhat magáénak az Egyesült Királyság. A Ford szerint Franciaországban, Svédországban, Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Finnországban, Görögországban és természetesen Magyarországon is a Mustangot választották sportautójuknak a legtöbben. 2017 első három hónapjában máris további 3600 Mustang került eladásra szerte Európában. Szintén nagy érdem, hogy Kína hatalmas piacán is első tudott lenni.
Hirdetés

Itt nincs vége, ugyanis globális szinten is a legnépszerűbb sportmodell tudott maradni a Ford izomautója, nem kevesebb, mint 150 000 példányos eladással. Ebből egyébként csupán 45 000 az Észak-Amerikán kívüli. Ezen adatokat látva furcsának tűnhet, hogy nem korábban lett világmodell a Mustangból, azonban így kialakulhatott róla az elérhetetlen álomautó képe. Hogy mindez tudatos-e, az talán sosem derül ki, de érdekes, hogy már gyerekkortól a Ford Mustang jut eszünkbe először, ha izomautóra vagy klasszikus sportkupéra gondolunk. A Mustang sikerének egyébként további hullámot adhat a nemrég leleplezett facelift, ami már ősszel megérkezhet az amerikai kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?