péntek, február 27, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapBónuszt oszt a Suzuki

Bónuszt oszt a Suzuki

Örülhetnek a dolgozók: a Magyar Suzuki a jelenlegi helyzetben is fontosnak tartja a bónusz kifizetését.


A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az Üzemi Tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak. Még jó, tehetjük hozzá, hiszen a közlemény szerint a júniusi kifizetés a tavalyi sikerek díjazása.
[BANNER type="1"]

Miként azt a cég közleményében írja, a Magyar Suzuki számára fontos, hogy ezzel a döntéssel a lehetőségeihez képest támogathatja munkavállalóit úgy, ahogyan ezt korábban is tette. A vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, azaz 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesült a fizikai állomány, az átlag béremelés pedig 12 százalékos volt a vállalatnál. Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapták.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek