Cicaarccal a világ legtakarékosabb dízele: új Hyundai i20

Három hengerrel is pöföghet a Hyundai i20

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hároméves alaposan elmúlt a Hyundai i20, ezért már tavasszal cicásabb arcot kapott, mostanra pedig kiderült, a világ legtakarékosabb dízelmotoros személyautója lehet.


A Hyundai i20 első alkalommal a Genfi Autószalonon látott cicás, és talán (Toyota) yarisos arca nem újdonság, az viszont igen, hogy az i10-ből ismert, 1,1 literes, háromhengeres, 75 lóerős – a kínálatába most érkező - turbódízellel a jelenleg kapható autók közül a legtakarékosabb dízelnek számít. Az ötüléses, a frissítéskor felszerelt új lökhárítókkal 5,5 cm-rel növelt, 0,5 cm híján 4 méteres ötajtós ráadásul nem is szerény méretű. Utasterében 4 felnőtt gond nélkül elfér, de akár 5 is beülhet, csomagjaiknak pedig 295 liternyi csomagtér marad.
Nem lehet panasz ellátmányára sem, hiszen az 5 csillagos EuroNCAP utasvédelmi eredményt már első kiadásával kiérdemelt i20-ban a 6 légzsák eddig is alap volt, van továbbá ESP és légkondi már a Classic alapkivitelben is. A másodiknak számító Active szint 15 colos alufelniket, hangvezérléses Bluetooth kihangosítót, elektromos és fűtött külső tükröket, ködfényszórókat, bőrkormányt és váltógombot, valamint hátul is elektromos ablakokat ad - a Classic ellátmányán felül. A csúcsnak számító Style automatikus lámpa- és ablaktörlő-kapcsolást, valamint a szegmensben elsőként az amúgy elektrokróm visszapillantóba integrált tolatókamerát is bevet. Akinek ez sem lenne elég, az kérhet kulcs nélküli nyitó-, indítórendszert, kijelzős műszerfalat, valamint krómkilincseket tartalmazó kényelmi csomagot is.
Hirdetés

A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy az átdolgozott frontrész mögött a kínálatban eddig és ezután is szereplő 1,25 literes benzines 78 helyett már 85 lóerős, az 1,4 literes, 100 lóerős benzines pedig immár az 1,4 literes, 90 lóerős turbódízelhez hasonlóan 6 fokozatú váltót kap. Újdonság a háromhengeres, 1,1 literes, 75 lóerős CRDi turbódízel. Utóbbi ISG, azaz stop-start rendszerrel elérhető 2,7 l/100 km vegyes fogyasztási értékével és 84 g/km szén-dioxid kibocsátásával a ma kapható autók közül a legtakarékosabb, legcsekélyebb környezeti terhelésű modell az i20. Az Angliában a napokban megjelent, hátsó lámpáival és finomabb kárpitjaival is új i20 hozzánk szeptemberre várható, hazai áráról egyelőre még az importőr sem tudott nyilatkozni, még a korábbi verziót kínálják – egyebek mellett alufelnivel, metálfénnyel – 2,99 millió forintért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:17
    Permalink

    Nem hiszek benne! Ettől az 1,1-es 75 lóerős kis dieseltől ebben az 1200 kg-os karosszériában a 2,7 liter/100 km-es átlagfogyasztás, stop-start rendszer ide, vagy oda, átverés. Sőt még az ennél 1 literrel több is!
    Nagy mese a kis hengerűrtartalommal propagált alacsony fogyasztás, ami mostanában a propaganda slágere, de a valóságban ez nem jön be! Ha gyártanának 75 lóerős 2000 ccm-es dieselt, jobb átlagfogyasztási adatok jönnének ki belőle a gyakorlati használat során, mint ezzel a kihegyezett kis 1,1-essel! Az ilyen megoldásoknak (kis hengerűrtartalom) legfeljebb egyes országokban uralkodó adózási létjogosultsága lehet, de fogyasztásbeli nem.
    Egy diesel hengerenként 500 ccm-től felfelé kezd igazán jó lenni, egy benzines meg 250 ccm-től felfelé. Azalatt csak “gyerekjáték” az egész, rossz termikus hatásfokkal. Ezeket saját gyakorlati tapasztalatokkal is alá tudom támasztani.
    Persze ettől függetlenül nem kizárt, hogy egyszer nekem is lesz ilyen szóban forgó kis dieselem, nem azért mert meg lennék győződve a létjogosultságáról, hanem mert nincs más ilyen teljesítmény kategóriában. A 2000-es dieselek már 150 ló körül vannak, ami szintén totál felesleges a mai közlekedési viszonyok között.

  • 2017.10.30. at 22:17
    Permalink

    Tisztelt Katona Úr!
    Már itt tartanánk,a fogyasztás 2.7L!!!??? A 3.7L hihetőbb,és akár elérhető is.
    Ez nem elírás? Mert szerintem,ezt csak max,azokban a nem létező laborokban leget reprodukálni.
    De ha annyi hát annyi,,,majd megpróbálja pár ember elérni.
    Mindenesetre tetszik a gép és akár tennék is egy próbát,mindösszesen az a cirka 4,5Milla hiány a gátja. Na,meg nem tudom a Kia Rió párjához,ebben a motor variánsban nem lehet klímát rendelni. Ehhez lesz-e ugyan? Mert 4 milláért klíma nélkül,még ha lenne rávaló,azok se veszik meg..
    Tisztelettel.
    P.

Vélemény, hozzászólás?